Tovább drágult a Szárhegy és Várhegy között felhúzott, és a nyáron már át is adott Nemzeti Összetartozás Hídja, ezért szerződést is módosítottak a felek október 10-én.
Az alapszerződés szerint a beruházás nettó 4 098 689 700 forint volt, ám időközben nettó 473 903 505 forint költségtöbblet keletkezett, ami miatt a végösszeg immár nettó 4 572 593 205 forintra rúg.
Ezért vállalkozó – a Graboplan Industrie Kft. – még egy (rész)számlát nyújthat be a megrendelőnek.
A költségek megemelkedését a közbeszerzési dokumentációban azzal indokolták, hogy 2022. február 24-én kitört az orosz-ukrán háború, amely nemzetközi szankciókkal együtt váratlan inflációt, üzemanyag-, építőanyag- és alapanyag-áremelkedést okozott. Ezek a körülmények a vállalkozó ellenőrzésén kívül esnek, és a rendes üzleti kockázatát jelentősen meghaladják.
Ezért az Építési és Közlekedési Minisztérium által felkért KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. szakvéleménye a rendes üzleti kockázaton felüli költségnövekedést helyben hagyta, és az eredeti szerződéses ellenértékhez képest azt 11,6 százalékos mértékben határozta meg.
Az elmúlt években egyébként több hasonló függőhíd is épült Európa-szerte. Németország 665 méteres hídja 1,7 milliárd forintba, a portugálok 516 méteres hídja 900 millió forintba, a csehek 696 méteres hídja 3 milliárd forintba, a svájciak 494 méteres hídja pedig 300 millió forintba került átszámolva.
Azaz kijelenthető, hogy Magyarország 700 méteres hosszú kötélhídja ismét többet került mindenki másnál – nem is kicsivel.
A kötélhíd két hegytető, a Szárhegy és a Várhegy között biztosít gyalogos összeköttetést. A Nemzeti Összetartozás Hídját június 4-én zártkörű átadóünnepségen avatták fel, ahol nem mindenki vehetett részt. A legtöbb helyi csak másnap próbálhatta ki a világrekord hosszúságúnak szánt létesítményt. Június 5-én, a megnyitót követő napon lakcímkártya felmutatása ellenében az ott lakók ingyenesen igénybe vehették, azóta pedig a sátoraljaújhelyi, illetve sárospataki lakosok 20 százalék kedvezményt kapnak a jegyárakból, amit a lakcímkártya felmutatásával érvényesíthetnek.
Mindenki másnak a jegy 5 ezer forintba kerül. Annyi, mint egy olcsóbb wellnessfürdőbe a napijegy.
A Zempléni Kalandpark júniusi bejegyzése alá többen azt írták: „Akkor mi nem fogunk átmenni 15 ezer forintért hárman.„ Más ezt tette hozzá: „A legjobb az egészben, hogy a mi pénzünkből építik meg és ráadásul még fizetni kell érte.”
A kötélhidat egyébként megnézte egy műszaki ellenőr is, aki videóban osztotta meg kétségeit az építéssel kapcsolatban: