3p

30 milliárdot kaptak a kórházak konszolidációra, ami a tényleges tartozásuk felére sem elegendő. Beszállítóik között magyar tulajdonú kkv-k is vannak, amelyek számára végzetes lehet, ha nem fizetik ki őket.

A napokban utalhatják a beszállítóknak a kórházak azt a mintegy 30 milliárd forintot, amit konszolidációként kaptak a kormánytól. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján közzétett listán szereplő, adósságrendezésre kiutalt összegek a tényleges október végi tartozás (55,1 milliárd) alig a felét (54,5 százalékát) fedezi - írja a Népszava.

Akik nem kaptak semmit

A 30 milliárdból elsősorban azok az intézmények kaphattak, amelyeknek az október végi lejárt tartozásuk meghaladta a havi állami finanszírozásuk egy hatodát. A szabály miatt 25 intézmény esett el az adósságrendezési támogatástól köztük egyebek mellett a Semmelweis Egyetem, amelynek az összes tartozása is 803 millió forint. Nem kapott semmit az Országos Kardiológiai Intézet, a Heves-, a Szabolcs-Szatmár Bereg-, a Békés-, a Borsod-Abaúj-Zemplén- a Somogy-, a Zala- és a Győr-Sopron megyei kórház, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Országos Kórházi Főigazgatóság sem.

Akik milliárdokat kaptak, de még így is több mint egymilliárddal tartoznak

A mérleg másik oldalát nézve: a legnagyobb összeg, mintegy 2,6 milliárd forint az Észak-Közép Budai Centrum Új Szent János kórháznak jutott. Még így is marad 1,2 milliárdos adóssága az intézménynek.

Ahová a legtöbb pénz ment - és ahol még így is milliárdos tartozás maradt. Fotó: Facebook / Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
Ahová a legtöbb pénz ment - és ahol még így is milliárdos tartozás maradt. Fotó: Facebook / Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

Ezen a listán a második a Pécsi Tudomány Egyetem, amelynek október végén már 3,9 milliárd forint volt az adóssága, ebből most 2,3 milliárdot törleszthet. A Dél-Pesti Centrum Kórház (egykori Szent László-Szent István) a 2,8 milliárdos tartozására 1,7 milliárdot kapott az államtól.

A magyar kkv-kat teszik tönkre azzal, hogy nem fizetnek

A lapnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára úgy vélte: a mostani 30 milliárdos konszolidáció nem elégséges, és mihamarabb szükség van a számlák teljes körű rendezésre. Szerinte a helyzet minden beszállító cégnek rendkívüli nehézséget okoz, de különösen a forráshiányos magyar tulajdonú kkv-k számára lehet végzetes. Az OSZ ezért azt kéri, hogy a kormány évente többször rendezze a kórházi számlákat annak érdekében, hogy az egészségügyi intézményeknek ne legyen 30 napon túl lejárt tartozásuk. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!