6p

Októberhez képest alig változott az idős honfitársaink által leginkább vásárolt élelmiszerek átlagára, de az árkosár egy-két elemének ellenértéke jelentősen kilengett valamelyik irányba. Az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index ismét emelkedett, és alaposan meghaladja a hivatalos inflációs mértéket. Kiderült az is, hosszú távon még a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítése sem ellensúlyozta az élelmiszerek óriási drágulását.

Az előző havival gyakorlatilag azonos szinten, 29 249 forinton alakult az Mfor Nyugdíjas Árkosár novemberi értéke. Ez mindössze 0,4 százalékkal, 115 forinttal alacsonyabb az októberinél, mely minden idők hatodik legmagasabb értéke volt, és a tavaly április-májusi összegnek felelt meg.

A rövid távú minimumot, 27 ezer forint alatti értéket idén májusban mértük, az akkori 26 828 forinthoz képest most 9 százalékkal drágábban tudnak bevásárolni idős honfitársaink a számukra legfontosabb élelmiszerekből a három nagy hipermarketlánc polcairól.

Éves szinten azt tapasztaljuk, az árkosár tavaly novemberben 27 128 forintot ért, így az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke idén novemberben 7,8 százalék, egy év alatt ennyivel emelkedtek a hipermarketekben az élelmiszerárak.

A múlt hónapban 4-9 százalékos sávba vártuk az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értékét, és ez be is következett. A közeljövőre azt jósoljuk, hogy mivel tavaly szeptembertől idén júniusig az Mfor Nyugdíjas Árkosár értéke stabilan a 27-28 ezer forintos sávban maradt, az index értéke 5 és 9 százalék között fog alakulni a jövő év tavaszáig, hacsak nem történik valami rendkívüli a reálgazdaságban.

Egy év alatt 7,8 százalékkal nőttek a nyugdíjasok árkosarában szereplő élelmiszerek árai
Egy év alatt 7,8 százalékkal nőttek a nyugdíjasok árkosarában szereplő élelmiszerek árai
Fotó: Depositphotos

A teljes fogyasztói kosárra vonatkozó Privátbankár Árkosár-felmérést a szintén a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk oldalán ide kattintva lehet megtekinteni. >>> 

Módszertan

 

Az ugyancsak a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, a Privátbankár immár 17 éve elvégzett Árkosár-felmérésére támaszkodva állítottuk össze az Mfor Nyugdíjas Árkosarát, mely azt hivatott bemutatni, hogy mennyibe kerül egy nyugdíjas havi bevásárlása. Egy aktív, valamint egy nyugdíjaskorú fogyasztói kosara ugyanis eltér egymástól, bizonyos termékeket nagyobb, míg másokat egyáltalán nem, vagy kisebb mennyiségben vásárolnak idős honfitársaink.

 

A termékek meghatározásához a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) életszínvonal statisztikáját hívtuk segítségül, mely egyik táblája mennyiségek szerint tartalmazza, hogy miből mennyit vásárol egy nyugdíjas háztartás egy évben, ezt pedig elosztottuk a hónapok számával. Ez alapján állítottuk össze a 21 termékből álló nyugdíjas kosarunkat, melyben a legnagyobb mennyiségben vásárolt alapvető élelmiszerek szerepelnek. Ehhez súlyozva társítottuk a három nagy hipermarket árait laptársunk adatbázisából. Így nemcsak arra kapunk választ, hogy idős honfitársaink melyik hipermarketben mennyiért tudják beszerezni az élelmiszereket, de ennek átlagát véve az is kiderül, mennyit kell fizetniük egy havi nagybevásárlásért.

 

Egyben felhívjuk a figyelmet, hogy az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés csak a hipermarketláncokban megvásárolható élelmiszertermékek árát vizsgálja, azaz nem alkalmas általánosságban a nyugdíjak reálértékének megállapítására.

 

Nyugdíjas Árkosarunkat egészen 2020 januárjáig visszamenőlegesen is kiszámoltuk, ez lehetőséget ad arra, hogy egy, a mindennapokban érzékelhető árindexet számoljunk.

Hol van már a tizenharmadik havi?

Egy év alatt a nyugdíjak (a tavaly november közepén érkezett 3,1 százalékos nyugdíjkorrekciót és az év eleji 6 százalékos emelést figyelembe véve) összesen 9,3 százalékkal nőttek, miközben az árkosár 7,8 százalékkal drágult.

Ha kétéves időtávot veszünk figyelembe, akkor a nyugdíjak összege 31,3 százalékkal lett magasabb, miközben az idősek által jellemzően megvásárolt élelmiszerek ára 1 százalékkal ment lejjebb. Ezen termékkör ára éves alapon épp két éve, 2022 novemberében és decemberében drágult a legnagyobb mértékben, akkor az Mfor Nyugdíjas Árkosár-index értéke mindkét hónapban 50-50 százalék volt. Akkor és az azt követő hónapokban, 2023 tavaszáig voltak történelmi csúcson az élelmiszerárak, így az azt követő pár hónapban a kétéves összehasonlítás a mostanihoz hasonló eredményeket fog hozni.

A kétéves összehasonlítás feketelevese a hároméves összevetés vizsgálata során ütközik ki: 2021 novemberéhez képest a nyugdíjak 54,01 százalékkal lettek magasabbak, míg az élelmiszerek árcéduláin, 48,6 százalékkal szerepel magasabb összeg. Ám ha kiszűrjük a tizenharmadik havi juttatás visszavezetése által okozott emelkedést, akkor a nyugdíjemelkedés mértéke csak 45 százalék lenne, ami – mint látható – elmarad az élelmiszerek árának növekedésétől.

Ha pedig négyéves időszakot vizsgálunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy

az időskori ellátások 63,9 százalékkal emelkedtek (a tizenharmadik havi juttatás nélkül ez 51,1 százalék lenne), miközben az élelmiszerárak 76,5 százalékkal lőttek ki.

Hogy kibontsuk az igazság minden részletét, meg kell jegyeznünk, 2020 novemberében az Mfor Nyugdíjas Árkosár értéke történelmi mélyponton, 16 571 forinton állt, amit a következő hónapban egy drasztikus, 1600 forintos emelkedés követett.

Sztárok és szégyenpadosok

A most magunk mögött hagyott hónap sztárja a tejföl volt, aminek az ára októberhez képest 30,7 százalékkal csökkent. Ha még nem unja a banánt, akkor azt is érdemes vásárolni a hipermarketekben, mert a múlt havi áránál 22,5 százalékkal olcsóbban tudja megvenni. Ugyancsak jelentősen csökkent az ára a jeges teának (17,5 százalék), a tejnek (12,4 százalék) és a sajtnak (11 százalék) is egy hónap alatt.

A szégyenpadba jelképesen a krumplit ültethetjük, ami az előző hónaphoz képest 36,3 százalékkal drágult. A tojásért 21,8, a margarinért 19,7, a narancsléért 16,3, a száraztésztáért pedig 12,9 százalékkal kell az október elejihez képest mélyebben a zsebbe nyúlni.

Egy hónap alatt nagyot drágult a krumpli
Egy hónap alatt nagyot drágult a krumpli
Fotó: Pixabay

Egy év alatt a legnagyobb áresést a joghurt produkálta, amiért 19,3 százalékkal kell kevesebbet fizetni. A tejföl 16,6, a jeges tea 14,2, míg a banán 11 százalékkal kerül kevesebbe, mint tavaly novemberben.

A tizenkét hónap alatt jelentősen megdrágult termékek listája azonban sokkal hosszabb. A narancslé utcahosszal vezeti ezt a kétes dicsőségű lajstromot, ez az ital 80,2 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor. Csaknem felével, 49,8 százalékkal ment fel a liszt ára, több mint harmadával, egész pontosan 34 százalékkal drágult meg a sajt, míg a tojásért a tavaly novemberinél 30,1 százalékkal kell többet fizetni. A párizsi ára negyedével, 24,9 százalékkal emelkedett egy év alatt. A 2023 novemberinél 17,8 százalékkal kerül többe a csirkemell, 16,5 százalékkal a krumpli, 12,7 százalékkal a rizs, 10,3 százalékkal az alma.

Nyugdíjszerviz – A nyugdíjmegtakarítások és a lakhatás jövője – élő klubrendezvény Budapesten november 21-én!
Milyen kihívásokkal néz szembe a magyar nyugdíjrendszer? Milyen következményekkel jár a pénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása? Jöjjön el, és találkozzon Dr. Farkas Andrással, Karácsony Mihállyal, Pogátsa Zoltánnal, Budai Józseffel, Kőrösi Zoltánnal és Nagygyörgy Tiborral!
Részletek és jelentkezés >> 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!