2p

Enyhítik a korlátozásokat.

Február elsejétől Olaszország egész területén feloldják a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindul a vendéglátás és újranyitnak a múzeumok, például a novembertől lezárt Vatikáni Múzeum és a Colosseum is.

Az ország egyetlen régiója sem marad "vörös", vagyis kiemelten veszélyes, teljesen lezárt zónában. A húsz olasz tartományból tizenöt a mérsékelten járványveszélyes "sárga" fokozatba kerül át. Közöttük szerepel a két legnépesebb régió, vagyis a tízmilliós Lombardia, Milánó városával, valamint a majdnem hatmillió lakosú Lazio, a főváros Rómával.

Az enyhítés értelmében ismét engedélyezik a vendéglátás működését napközben: újranyitnak a hónapok óta kizárólag elvitelre dolgozó bárok, kávéházak, éttermek, és este hat óráig fogadhatják a vendégeket a megfelelő biztonsági távolság betartásával. Hétközben újranyitnak a bevásárlóközpontok, hétvégén azonban továbbra is zárva kell tartsanak. Engedélyezett a városok, települések közötti közlekedés is az egyes régiókon belül.

Újranyitják kapuikat az olasz múzeumok, amelyek hétfőtől péntekig előzetes foglalással látogathatók. Február elsejétől nyit a Vatikáni Múzeum és a római Colosseum, és ismét látogathatók lesznek a pompeji ásatások is.

Az országos korlátozások között fennmarad az éjszakai kijárási tilalom, este tíztől reggel hat óráig. A rokonok, ismerősök látogatása továbbra is csak naponta egyszer engedélyezett úgy, hogy az egy háztartásban élőkhöz két felnőtt csatlakozik. Február közepéig még tilos a tartományok közötti közlekedés, hacsak nem munkavégzés vagy más súlyos indok miatt történik. Egyelőre zárva maradnak a sípályák.

"Narancssárga", azaz közepesen járványveszélyes zóna marad az északi Bolzano térsége, a középolasz Umbria és a déli Puglia, Szicília, Szardínia.

A november első hetétől alkalmazott szigorú korlátozások oldását az olasz egészségügyi hatóságok szerint a javuló járványadatok teszik lehetővé. A napi esetszám továbbra is 15 ezer körüli, az elhunytak száma túllépte a 87 ezret, de a hivatalos számok a kórházak telítettségének enyhülését mutatják. Olaszországban tavaly január 31-én vezették be az egészségügyi vészhelyzetet, amely azóta is érvényben van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!