2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár a május éves infláció már közelebb volt a 20 százalékhoz, mint a 25-höz, még így is messze a legmagasabb volt az Európai Unióban.

Hosszú hónapok után végre bíztató inflációs adattal rukkolt elő a Központi Statisztikai Hivatal. Mert hát kétségtelenül ilyenként kell értékelni, hogy az éves fogyasztóiár-index májusban „már csak” 21,5 százalék lett. Hiszen az idei első három hónapot még 25 százalék feletti rátákkal kezdtük, mindössze áprilisban sikerült e szint alá mennünk.

Ám a 27 EU-s tagországból még így is messze a mi fogyasztóiár-indexünk a legmagasabb - mutat rá laptársunk, a Privátbankár.hu cikke. Áprilishoz képest csak annyi változott, hogy míg az év negyedik hónapjában Lettország mögött kullogtunk 8,9 százalékponttal, addig májusban már Lengyelország állt előttünk – 8,5 százalékponttal.

Ebből már következik, hogy a kézenfekvő viszonyítási pontokként figyelt közép- és kelet-európai régió más országaihoz képest a lemaradásunk még vaskosabb: Horvátországban 7,9, Szlovéniában 8,4, Bulgáriában 10,1, Romániában 10,64, Csehországban 11,1, Szlovákiában 11,9 százalék lett a májusi infláció.

Már ki sem merjük nyitni a laptopot. Fotó: Depositphotos
Már ki sem merjük nyitni a laptopot. Fotó: Depositphotos

Ráadásul a magyar inflációlassulás azért nem nagy truváj, mivel ugyanezt az ezen adatait a cikk megjelenéséig nyilvánosságra hozott 41 európai államból 37 is megtette. 

Pedig Ukrajna után Magyarországon a legmagasabb a jegybanki kamat, akár a 13 százalékos alap-, akár a 17 százalékos egynapos betéti kamatot nézzük.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!