3p

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának volt vendége.

MEkkora erőfeszítést igényel, h

Orbán Viktor rádióinterjúját ismételten a két meteorit felidézésével kezdte, mely tusványosi beszédében is elhangzott. Az első meteorit a Covid volt, melynek során sokan meghaltak és munkahelyek bezárásával járt együtt. Ekkor ezeket kellett megvédeni, a második meteorit a háború. Ez inkább az infláció oldaláról szorongatja a magyarokat. Egyetlen dolgot lehet tenni csak: a rezsicsökkentett árakon keresztül védelmi próbálják a családokat.

Most a feladat, hogy az inflációt letörjük - mondta Orbán Viktor, majd felsorolta az eddigi kormányzati intézkedéseket, mint az árstopok, a kötelező akciók. Orbán szerint minden hangszeren játszanak, és úgy látja, hogy már megkezdődött a folyamat, amit az infláció letörésének neveznek.

A kormányfő úgy látja, egy jelenség azonban nem engedi meg, hogy hátradőljenek. Miközben az egész ország az infláció ellen harcol, vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből a küzdelemből.

A nagy élelmiszerláncok, a multik spekulánsként viselkednek, hiszen olyankor is árat emelnek, amikor az nem indokolt. Emelik az import élelmiszerárakat is, amit indokolatlan nyerészkedésnek tart Orbán Viktor, hiszen kihasználják, hogy magasak az energiaárak.

Ezt követően rátértek a háború témájára, a felvetés az volt, hogy vajon van-e értelme tűzszünetről beszélni, amikor Amerika minden héten újabb és újabb fegyverszállítmányokat, adományokat jelent be? Orbán szerint van, hiszen amíg háború van, addig lehet és kell is beszélni róla. Ennek a helyzetnek, háborúnak nincs harctéri megoldása, csak diplomáciai, tárgyalásos megoldása lehet a kormányfő szerint.

Orbán Viktor spekulánsnak tartja az élelmiszerláncokat. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
Orbán Viktor spekulánsnak tartja az élelmiszerláncokat. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Ez a háború már rég nem az ukránok háborúja, Ukrajna szuverenitása megszűnt, hiszen nem képes a saját civil életét biztosítani, nincs saját bevétele - mondta Orbán Viktor. Ma csak a nyugati pénzek tartják életben Ukrajnát.

A kérdés, hogy Amerika elnöke, hogy dönt és hogy akar ráfutni a jövő évi választásokra: úgy, hogy milliárdokat költ egy proxyháborúra, vagy a békét szorgalmazza. A másik kérdés, hogy meddig bírja Európa. Európa nem tud annyi pénzt előállítani, mint Amerika, csak a tagállamok pénzéből tudnak forráshoz jutni.

Az unió eközben nem tudja teljesíteni a tagállamok felé fennálló tartozásait sem, ez van Magyarországgal szemben is. Orbán felfogása szerint a határvédelem okán 2 milliárd euróval tartozik az Unió, tartoznak a tanároknak, az egy jó 800 milliárd forint és tartoznak a helyreállítási alap forrásaival is. "Nem ok nélkül tesszük fel a kérdést: vajon nem azért tartoznak-e nekünk, mert ezeket a pénzeket másra költötték el, mondjuk Ukrajnára. Erre ma nincs válasz" - mondta Orbán Viktor.

A háborúról szólva elmondta, egyáltalán nem kizárt még ma sem egy világháború kitörése. Orbán Viktor hibásnak tartja az Unió reakcióját. Felidézte Angela Merkel német kancellár reakcióját, amikor Krím megtámadásakor a konfliktus lokalizálására törekedett - most azonban nem ilyen döntést hoztak az uniós vezetők. Nem arra törekedtek, hogy elszigeteljék a konfliktust, inkább engedték, hogy felhőként ráboruljon a világgazdasági kapcsolatrendszerre, melynek óriásai árai vannak. Például az orosz gáz leválasztása, majd innen a miniszterelnök már egyfajta gettósodásig vezette ezt a gondolatmenetet, melynek első lépcsőfoka az orosz gáz leválasztása volt az európai gazdaságról, amit újabb tételek követhetnek, mondván, "nem is biztos, hogy az a jó, ha ennyire szoros kapcsolatban vannak országok".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!