3p

Oroszországnak súlyos politikai és gazdasági következményekkel kell szembenéznie, amennyiben katonai erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, a szövetségi tagországok külügyminisztereinek rigai találkozóján.

"Nem tudjuk, hogy Putyin elnök meghozta-e a döntést az intervenció elindításáról, de azt tudjuk, hogy elegendő katonai kapacitást épített ki az ukrán határon ahhoz, hogy ezt gyorsan megtehesse. Fel kell készülnünk minden eshetőségre" - jelentette ki az amerikai külügyminiszter a tanácskozáson. Mint mondta, az Egyesült Államok "világossá tette" a Kreml számára, hogy határozottan fog fellépni, többek között olyan "nagy hatású" intézkedésekkel, amelyektől a múltban tartózkodott.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a tanácskozáson úgy vélekedett, hogy Oroszország akár rövid időn belül is elrendelheti Ukrajna lerohanását, ha találna rá ürügyet. Az amerikai diplomácia irányítója megerősítette, hogy a NATO készen áll, hogy gazdasági és politikai szankciókat foganatosítson, ha ez megtörténne.

Blinken a tervek szerint csütörtökön Svédországban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri szintű ülésén találkozik Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Mint Rigában kifejtette: bátorítani fogja Oroszországot, hogy térjenek vissza a helyzet diplomáciai úton történő megoldásához.

Az orosz hadsereg készen áll a támadásra Ukrajna ellen. (Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin)
Az orosz hadsereg készen áll a támadásra Ukrajna ellen. (Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin)

A lett fővárosban tartott kétnapos tanácskozást lezárva, Stoltenberg hangsúlyozta: az orosz vezetés továbbra is folytatja agresszív és destabilizáló akcióit szomszédjai ellen, és nagymértékű katonai csapatösszevonásokat hajt végre az ukrán határon. Mint mondta, a lehetőségek széles skálája áll a NATO rendelkezésére - többi között gazdasági és pénzügyi szankciók, politikai korlátozások - hogy fellépjen Oroszországgal szemben, ha még egyszer erőszakot alkalmaz, egy független szuverén állam, Ukrajna ellen. "2014-ben Moszkva törvénytelenül annektálta a Krím-félszigetet, és ezzel kollektív védelmünk hidegháború óta legmagasabb fokú megerősítését aktiválta" - tette hozzá.

A főtitkár visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a NATO a Fekete-tengeren folytatott hadgyakorlataival provokálja Oroszországot, a moszkvai vezetést viszont azzal vádolta meg, hogy a hadgyakorlatokat ürügyként használja fel más országok megtámadására.

Krisjanis Karins lett miniszterelnök a tanácskozás szerdai ülése után újságíróknak nyilatkozva a NATO katonai jelenlétének Európa keleti részén történő erősítésére szólított fel. "Az orosz katonai erők koncentrációja az ukrán határon, a fehérorosz vezetés által szervezett migránsválság, az orosz gáz korlátozása, és a dezinformációs kampányok mind összefüggnek, és egyetlen céljuk van: Európa destabilizálása" - jelentette ki a lett kormányfő. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!