2p

A cég alapítása nyilvánvalóan nem független a koronavírus-járványtól. Ráadásul meglepően gyorsan cselekedtek.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet révén derült ki, a napokban újabb céggel gyarapodott a magyar állam. A kedd este megjelent kormányrendeletben csupán az állami tulajdonban álló gazdasági társaság felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségeket gyakorló személyt jelölik ki. Ennek értelmében a NEOEMKI Nemzeti Orvostechnikai Eszköz Megfelelőségértékelő és Tanúsító Kft. felett a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Máger Andrea gyakorolja a tulajdonosi jogköröket 2022. december 31-ig.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Az említett társaság cégkivonatából ugyanakkor kiderül, ez nem egy felvásárolt, államosított, hanem egy egész frissen - a koronavírus-járványtól nem függetlenül - alapított cég. Gondolhatunk részben arra is kiváltó okként, hogy a Kínából érkezett védőmaszkokkal kapcsolatban minőségbeli problémákról lehetett olvasni, részben pedig arra is, hogy a járvány miatt a kormány szeretné az orvosi védőfelszerelések hazai gyártását is felfuttatni. Ha a jövőben a mostanihoz hasonló helyzet állna elő, akkor a magyar védekezés ne külföldi szállítmányoktól függjön.

Az állam a céget 2020. március 27-én alapította, igaz, a cégbíróság csak jóval később, május 14-én jegyezte be. A 3 millió forintos jegyzett tőkével létrehozott Kft. fő tevékenysége - a nevével összefüggően - műszaki vizsgálat, elemzés lett, de felvették még az üzletviteli tanácsadást, egyéb szakmai, tudományos tevékenységet, műszaki tanácsadást is. 

Ügyvezető László Imre lett - a XI. kerületi polgármesterrel csak névazonosság van -, a három tagú felügyelő bizottságba került

  • Kahlesz Tímea, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumában az orvostechnikai eszközök, gyógyászati segédeszközök és gyógyászati ellátási osztályának vezetője, 
  • Feigl Edit, dietetikus, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezési-egészségügyi Intézet Élelmezés- és Táplálkozástudományi Főigazgatóság főigazgató-helyettese,
  • valamint Németh Károly Béla.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!