3p

Úgy tűnik, hogy az orosz gazdaság számára óriási érvágást jelentenek a szankciók, egyre kevesebb a bevétel, miközben a költségek a háború és a korlátozások miatt nyomasztóak.

Miközben a magyar kormány tízmilliárdokból folyó agymosó kampánya egyre inkább célt ér, és mind többen hiszik el, hogy a nehéz gazdasági helyzetért Orbán Viktor és csapata nem felelős. A Publicus Research friss felmérése szerint jelentősen nőtt a „hiszékenyek” aránya, és már az emberek immár 63 százaléka látja meghúzódni a drágulás hátterében a brüsszeli szankciókat. Ezzel szemben a valóság az, hogy a háború (és nem a szankciók) hatása ugyan nem elhanyagolható, hiszen a februári adatok szerint az euróövezetben is 9 százalék feletti volt az infláció. Miután Magyarországon 25 százalék feletti drágulást láthattunk, így egyértelmű, hogy ebben jócskán benne van az elhibázott gazdaságpolitika hatása is.

Ráadásul a szankciók a magyar kormány propagandájával szemben nagyon fájdalmasak Moszkva számára. Miután az oroszok tavaly brutálisan visszavágták a gázszállításokat, ez a gazdasági adatokban is visszaköszönt. A Gazprom tavalyi nyeresége összecsuklott, a napokban közzétett számok szerint 72,2 százalékkal zuhant a 2021-es eredményéhez képest, számolt be a folyamatokról hétfő reggeli cikkében a Privátbankár.

Ráadásul nem csak a gázbevételek terén vannak komoly problémák, hanem a 2022 előtt sokkal nagyobb üzletnek számító olajexportban is. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss elemzése szerint ugyanis Oroszország olajexport-bevételei februárban meredeken csökkentek, ami a Vlagyimir Putyin elnök ukrajnai háborújának finanszírozására szolgáló tilalmak és árkorlátozások miatt következett be.

Az IEA szerint Oroszország becsült olajexport-bevételei 11,6 milliárd dollárra csökkentek a múlt hónapban, ami 2,7 milliárd dollárral kevesebb, mint januárban, amikor az eladott mennyiség és az ár is kedvezőbb volt.

A harctéri kudarcokat a gazdasági nehézségek is tetézik. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Kliment
A harctéri kudarcokat a gazdasági nehézségek is tetézik. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Kliment

Nem véletlen, hogy az orosz költségvetés is egyre komolyabb nehézségekkel néz szembe. Az év első két hónapjában így a hiány megközelítette az éves teljes tervezetet. A Privátbankár anyaga szerint az orosz narratíva (ami itthon is nyomasztóan ömlik ránk), miszerint a várakozásokkal ellentétben a szankciók miatt nem omlott össze a gazdaságuk, sőt megőrizték a gazdasági szuverenitásukat, erős csúsztatás. Már csak azért is, mert aki ismeri a szankciók hatásmechanizmusát, és látja azt, hogy Iránt 50, míg Észak-Koreát 70 év alatt sem temették maguk alá teljesen a szankciók, az nem gondolhatta komolyan, hogy ez Oroszországgal néhány hónap alatt megtörténhet. Az viszont egyértelmű, hogy Moszkva számára ezek összességében igen komoly problémát okoznak már rövidtávon is, míg több évre előretekintve tartós elszegényedéshez, továbbá gazdasági és technikai leszakadáshoz vezetnek. Minden ezzel ellentétes állítással szemben tehát a szankciók Oroszország számára nagyon fájdalmasak, és sokkal nagyobb kárt okoznak nekik, mint az Európai Uniónak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!