8p

Oroszország kész mindent megtenni az ukrajnai katonai konfliktus mielőbbi lezárása érdekében – fogadkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök.

  • Oroszország kész mindent megtenni az ukrajnai katonai konfliktus mielőbbi lezárása érdekében, de Ukrajna nem hajlandó tárgyalni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Narendra Modi indiai miniszterelnökkel pénteken Szamarkandban folytatott megbeszélésén. "Mindent megteszünk azért, hogy az ukrajnai konfliktus minél hamarabb véget érjen, de Ukrajna vezetése sajnos bejelentette, hogy elutasítja a tárgyalási folyamatot. Közölte, hogy céljait katonai eszközökkel akarja elérni, ahogy mondja, a csatatéren" - mondta Putyin.
  • A német és a görög kormány együttműködésével további 40 páncélozott harcjárművet kap az orosz támadás ellen védekező ukrán hadsereg - közölték pénteken Berlinben. A német védelmi minisztérium tájékoztatása szerint megállapodást kötöttek a görög védelmi tárcával, hogy Németország az Ukrajna közvetett támogatását szolgáló - körkörös cserének nevezett - programjában 40 darab Marder típusú német páncélozott harcjárművet szállít a görög hadseregnek, a görög kormány pedig cserébe átad 40 darab BMP-1 típusú harcjárművet Ukrajnának. Az ukrán erők jól ismerik ezt a szovjet fegyverrendszert, használatában igen jelentős gyakorlatot szereztek az orosz támadás elleni védekezésben - mutatott rá közleményében a német védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy haladéktalanul hozzáfognak a csere lebonyolításához.
  • A német kormány röviddel az Ukrajna elleni orosz háború február 24. kezdete után dolgozta ki az athéni vezetéssel együttműködésben is alkalmazott megoldást, amelynek lényege, hogy német gyártmányú fegyverekkel segítenek ki országokat, amelyek szovjet gyártású - az ukrán hadseregben ismert, azonnal bevethető - fegyverekkel támogatják Ukrajnát. Tárgyalásokat a görög mellett a cseh, a szlovák, a szlovén és a lengyel kormánnyal kezdtek. Németország közvetlenül is támogatja Ukrajnát fegyverekkel. Küldtek az ukrán hadseregnek egyebek mellett 24 darab Gepard típusú önjáró légvédelmi ágyút 53 ezer lőszerrel, 10 Panzerhaubitze 2000 típusú önjáró löveget és 54 darab M113 típusú páncélozott csapatszállító járművet.
  • Kijev azt is kéri, hogy Németország első, és egyetlen országként ne csak szovjet, hanem modern nyugati - német - gyártású harcjárművekkel is támogassa az ukrán erőket. A berlini vezetés ettől egyelőre elzárkózik.

Internetes kábeleket állítanak helyre egy orosz rakétatámadás vájta kráter mellett, a kelet-ukrajnai Harkivban 2022. szeptember 16-án. Fotó: MTI/AP/Leo Correa
Internetes kábeleket állítanak helyre egy orosz rakétatámadás vájta kráter mellett, a kelet-ukrajnai Harkivban 2022. szeptember 16-án. Fotó: MTI/AP/Leo Correa

  • Az Oroszország elleni nemzetközi büntetőintézkedések működnek, és folytatni kell Ukrajna támogatását, amíg meg nem nyeri a háborút - szögezte le Mario Draghi olasz miniszterelnök pénteken. "Addig kell támogatni Ukrajnát, amíg a felszabadító háborút meg nem nyeri." Mario Draghi hozzátette: egyetlen olasz politikai párt neve sem szerepel abban a jelentésben, amelyet az amerikai hírszerzés állított össze a Kreml azon erőfeszítéseiről, amelyekkel több mint két tucat országban igyekszik befolyásolni a politikai életet. Az olasz miniszterelnök a héten beszélt Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel a jelentésről, amely felkavarta az olasz belpolitikai életet a szeptember végén tartandó parlamenti választások előtt. "Az amerikai hírszerzés megerősítette, hogy nem talált bizonyítékot arra, hogy a mostani olasz parlamenti választás jelöltjei vagy politikusai titkos orosz pénzügyi támogatást kaptak volna" - tette hozzá.

  • Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéseket jelentett be orosz kormányzati tisztségviselők, üzleti vállalkozások vezetői, illetve elsősorban a technológia és elektronikai cégek ellen. Az Egyesült Államok külügyminisztériumának közleménye szerint az újabb intézkedések célja - összhangban más szövetséges országok lépéseivel -, hogy további költségekkel terheljék meg Oroszországot az Ukrajna elleni "förtelmes agresszió" miatt. A szankciós bejelentés 23 személyt említ név szerint, valamint 31 állami intézményt és gazdasági vállalkozást. A magánszemélyek között szerepel Makszim Oreskin, az orosz elnök tanácsadója, korábbi gazdaságfejlesztési miniszter. Az orosz hadsereg által elfoglalt területek közigazgatási vezetőit is büntetőintézkedésekkel sújtotta az Egyesült Államok, az indoklás szerint, mert érintettek az ukrán gabona eltulajdonításában, megsemmisítésében. Köztük van Jevgenyij Balitszkij, Zaporizzsja orosz kormány által kinevezett katonai-polgári adminisztrációjának vezetője, Anton Koltszov, Zaporizzsja régió kormányának orosz kormány által kinevezett vezetője, valamint Andrej Siguta, Melitopol körzet orosz kormány által kinevezett katonai-polgári adminisztrációjának vezetője. A korlátozások érintik az orosz hadsereg vezérkarának hírszerző ügynökségét, valamint az orosz űrkatonai iparban működő vállalkozásokat, techcégeket és különböző elektronikai vállalkozásokat, amelyek - az amerikai külügyminisztérium értékelése szerint - működésükkel hozzájárulnak az orosz katonai műveletekhez Ukrajnában.

  • A Gazprom után egy újabb orosz energetikai óriásvállalat, a Rosznyeft helyi érdekeltségét is állami vagyonkezelői felügyelet alá veszik Németországban - közölték pénteken. Olaf Scholz kancellár azzal indokolta a lépést, hogy Oroszország nem megbízható partner. A szövetségi gazdasági minisztérium péntek reggeli közleménye szerint az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) veszi át az ellenőrzést a Rosneft Deutschland GmbH (RD) és a céghez tartozó RN Refining & Marketing GmbH felett, egyelőre fél évre. Ezzel a német állam felügyelete alá kerül a többségében az orosz állam tulajdonban lévő Rosznyeft németországi cégének három helyi olajfinomítóban birtokolt részesedése is. A legfontosabb az ország keleti részén, a lengyel határon fekvő Schwedtnél működő finomító (PCK Schwedt), amelynek döntő szerepe van Berlin és a főváros körül elterülő Brandenburg tartomány, valamint Lengyelország nyugati részének üzemanyag-ellátásában. Az 54,17 százalékban az RD tulajdonában álló finomító a Barátság kőolajvezetéken keresztül kap olajat Oroszországból.
  • Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve azt állította, hogy az orosz légierő precíziós csapásai több mint 400 fős veszteséget okoztak az ukrán hadseregnek halottakban és sebesültekben, megsemmisítettek továbbá húsz páncélozott harc- és egyéb járművet, valamint felrobbantottak több mint háromezer, különböző kaliberű rakéta- és ágyúlőszert.
  • Az orosz tábornok szerint nagy pontosságú levegő-föld csapások találták el az ukrán Dél különleges műveleti központ főhadiszállását és kiképzőbázisát a Mikolajiv megyei Ocsakiv város közelében, a 28. gépesített lövészdandár állásait Mikolajiv város közelében, a 66. gépesített dandárét a Harkiv megyei Dvoricsnánál és Kupjanszknál, a Kraken "nacionalista" alakulatét Harkivban, valamint a 80. ejtőernyős rohamdandárét a donyecki régióban lévő Sziverszknél.
  • Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok kilenc vezetési pontot, 65 tüzérségi egységet és 234 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, megsemmisítve egyebek között nyolc rakéta- és tüzérségi fegyver- és lőszerraktárt és egy Osza-AKM légvédelmi rakétarendszert. A légvédelem lelőtt öt drónt, valamint 53 HIMARS- és Vilha-rakétát..
  • Az ukrán katonai hírszerzés legfrissebb jelentésében azt írta, hogy a déli Herszon megyét megszállva tartó orosz alakulatok nem tudják ellátni magukat ivóvízzel, és lopott motorcsónakokon menekülnek át a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partjára. Arról is beszámoltak, hogy a Dnyeper egyik kompátkelőhelyén több, egyenként tíz-húsz fős fegyvertelen orosz csoport megjelenését is rögzítették. A hírszerzés szerint ezek a katonák megtagadták a részvételt a harcokban, ezért az egységparancsnokok kivették őket a csapatukból, és elkobozták fegyvereiket.
  • Olekszandr Vilkul, a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih katonai adminisztrációjának vezetője közölte, hogy az orosz erők pénteken ismét rakétatámadást hajtottak végre a város ellen. Krivij Rihet már egymás után harmadik napja érik orosz rakétacsapások. Részletek a legutóbbi támadásról még nem kerültek nyilvánosságra.
  • Az ukrán vezérkar pénteki harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az ukrán erők 13 erődített orosz állásra, fegyverek és katonai felszerelések koncentrációs területeire, valamint öt légvédelmi rendszer állására mértek csapást. Az ukrán légierő közölte, hogy pénteken három orosz robotrepülőgépet semmisítettek meg Dnyipropetrovszk megye fölött.
  • A kijevi vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint eddig 54 050 orosz katona halt meg Ukrajnában, közülük mintegy kétszázan az elmúlt napon.

(MTI/Reuters)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!