3p

A Hágában székelő nemzetközi szervezet megkezdte a bizonyítékok gyűjtését, amelynek bírósági per lehet a vége.

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze bejelentette, hogy vizsgálatot indít az Ukrajnában elkövetett lehetséges háborús vagy emberiesség elleni bűncselekmények ügyében. Az ügyész, Karim Khan elmondta, hogy bár Ukrajna nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, megítélték a joghatóságot a bíróságnak. Közölte, hogy a Krím-félszigettel és a Donbásszal kapcsolatban tavaly közzétett előzetes vizsgálat, valamint az ukrajnai aktuális események alapján indokolt a vizsgálat megindítása. Már megbíztam a csapatomat, hogy vizsgáljanak meg minden bizonyítékmegőrzési lehetőséget” – mondta Karim Khan.

A brit állampolgárságú jogász a Guardiannek azt mondta, hogy az ICC bíráihoz fordulhat, hogy jóváhagyják a vizsgálatot, de gyorsabb lenne, ha egy ICC-tagállam az ő hivatalához utalná az ügyet, „ami lehetővé tenné, hogy aktívan és azonnal lefolytathassuk a hivatal független és objektív vizsgálatát”.

Litvánia hétfőn szólította fel az ICC-t, hogy indítson vizsgálatot Oroszország és Fehéroroszország által Ukrajnában elkövetett lehetséges háborús bűnök ügyében. Litvánia miniszterelnöke, Ingrida Simonyte a Washington Postnak azt mondta: "Amit Putyin csinál, az nem más, mint gyilkosság, és semmi más, és remélem, hogy Hágában fog kikötni."

Egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy Oroszország válogatás nélkül használt kazettás lőszert az ukrán városok ellen, így tettek több alkalommal is a lakóépületek ellen támadásoknál Harkivban. Nem ez az egyetlen tiltott eszköz, amelynek használatáról a nemzetközi sajtó beszámolt, hiszen az oroszok a hírek szerint tiltott termobárikus fegyvert, más néven vákuumbombát is bevetettek az elmúlt napokban.

Rakétatámadás során megrongálódott lakóházat néznek emberek Kijevben 2022. február 25-én. (Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti)
Rakétatámadás során megrongálódott lakóházat néznek emberek Kijevben 2022. február 25-én. (Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti)

Ukrajna egy másik joghatósághoz, a Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) fordult, mert Oroszország inváziót indított az ország orosz ajkúival szemben elkövetett népirtásról szóló hamis állítások ürügyén. David Bosco, az Indianai Egyetem nemzetközi igazságügyi szakértője szerint az ICJ beadványa „egyfajta szimbolikus lépés Ukrajna részéről”. A szakértő szerint az eljárás egyrészt hosszan elhúzódhat, másrészt azt is kérdésesnek látja, hogy ICJ-nek van-e egyáltalán joghatósága.

A Guardian cikke szerint már Karim Khan hétfői bejelentése előtt több csoport elkezdte összegyűjteni a háborús bűnök bizonyítékait, hogy felhasználhatóak legyenek az ICC-nél vagy máshol folyó eljárások során. Ezek közül az egyik legfontosabb a Bellingcat oknyomozó újságíró közösség, akik számos nagy horderejű ügyet dolgoztak fel az elmúlt években. Eliot Higgins, a szervezet alapítója elmondta, hogy a csoport másokkal együttműködve dolgozik azon bizonyítékok megőrzésén, amelyek a bíróság előtt is megállnák a helyüket. „Régóta dolgozunk az elszámoltathatósággal kapcsolatos kérdéseken nyílt forráskódú bizonyítékok felhasználásával, így nagyon jól ismerjük az olyan érdekelt felek igényeit, mint az ICC” – mondta Higgins az angol lapnak.

Khan elődje, az ICC akkori ügyésze, Fatou Bensouda 2020-ban bejelentette, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a kelet-ukrajnai és a krími konfliktusból a nyomozás megindításához, de az ICC bírái nem adták jóváhagyásukat. A helyet most annyiban változik, hogy a litván beadvány nyomán Karim Khannak nem kell a bírák jóváhagyását kérnie egy új vizsgálat indításához, így gyorsan nekiláthat a munkának. Ugyanakkor az ICC nem járhat el bármilyen ügyben, a joghatóságuk csak a háborús bűnökre, emberiesség elleni bűncselekményekre és a népirtás vizsgálatára terjed ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!