3p

Közel 5,7 milliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetésben. A legnagyobb vesztes a sport, a legnagyobb nyertes Budapest – legalábbis első látásra.

Ilyesmiről is ritkán számolhatunk be: sportlétesítmények fenntartása helyett a fővárosra költ a kormány! Azonban a pénzt természetesen nem közvetlenül a Karácsony Gergely vezette önkormányzat, de nem is az éppen a működésképtelenség szélére sodródott budapesti tömegközlekedés kapja, hanem a kormány fennhatósága alá tartozó Egészséges Budapest Program.

A Magyar Közlönyben ma reggel megjelent kormányhatározat szerint összesen 5 688 735 659 forint átcsoportosítását rendeli el a kormány. A pénzt a Gazdaság-újraindítási programok jogcímcsoportból veszik el, és a Gazdaság újraindítását szolgáló emberi erőforrások fejezeti kezelésű előirányzatok alcím alá tartozó Egészséges Budapest Programhoz helyezik át.

A legnagyobb vesztese az átirányításnak a Sportlétesítmény fejlesztések támogatása jogcím, ahonnan 3,4 milliárd forintot von el a kormány, a másik legnagyobb tétel a listán a Munkahelymegőrző közfeladatok támogatása, onnan egymilliárd forintot csoportosítanak át. Egyik pontnál sem derül ki, pontosan honnan fog hiányozni a pénz, hiszen az Egyéb működési célú kiadások szerepel csupán a jogcímeknél.

Azt szintén nem részletezik, hogy az Egészséges Budapest Program keretében mire is érkezik összesen bő 4,5 milliárd forint hiszen a jogcímeknél itt is a semmitmondó Egyéb működési célú kiadások, illetve az Egyéb felhalmozási célú kiadások szerepelnek.

A mostani átcsoportosítás azonban nem csak azért érdekes, mert ezúttal a sporttal összefüggő előirányzatokat nyirbálta meg a kormány - általában pont az ellenkezője jellemző, újabb és újabb forrásokat irányít át ilyen célokra. Hanem azért is érdekes, mert a kormány és a főváros közötti megállapodás értelmében Budapest 10 milliárd forintos keretet kap az államtól egészségügyi alapellátásra, valamint a járóbeteg-ellátás fejlesztését célzó projektekre. Ennek egy feltétele volt: a budapesti városvezetés nem mondja fel az atlétikai világbajnokság rendezését. A közgyűlés a szeptemberi ülésén úgy döntött, vétóval élhetnek. A kérdésben a határidő október vége volt, viszont november eleji hírek szerint a fővárosi önkormányzat még nem döntött a kérdésben. Az atlétikai vb vétója azonban nemcsak az Egészséges Budapest Programmal van összefüggésben, hanem a Fudan Egyetem és a Diákváros ügyével is. A kormány korábban meghozta a Fudan-törvényt, ami lényegében lehetővé teszi, hogy a kínai Fudan Egyetem beköltözzön a Diákvárosnak kiszemelt területre a ferencvárosi Duna-parton. A Fudan-törvényre a főváros szeptemberben vétófenyegetéssel reagált, mivel szerintük ezzel a kormány felrúgta a korábbi megállapodást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!