TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Frissítette az Eurostat statisztikáját arról, hogy hány magyar él lepusztult lakásban, és bár összességében egy kicsit javulni látszik a kép, ha az átlagjövedelem alatt keresőket nézzük már más a helyzet. Mi a helyzet a magyarok otthonaiban?

A jelentés alapján a teljes hazai társadalom 22,5 százaléka, azaz több mint 2,2 millió ember élt olyan otthonban, ahol a tető vagy falak átáztak, vagy a nyílászárók cserére szorultak. Itt összességében évek óta folyamatos javulás látszik, 2016-ban ugyanez a mutató 26,7, míg 2017-ben 24,8 százalékon állt - írja a Privátbankár.hu.

Ennél sokkal érdekesebb azt megnézni, hogy mi a helyzet azokkal a magyarokkal, akiknek a keresete nem éri el az átlagjövedelem 60 százalékát, azaz akik a szegénységi küszöb alatt élnek. Ez Magyarországon 2018-ban havonta 83 854 forint volt a KSH adatai szerint.

Míg 2016-ban 46,6 százalékuk otthona volt lepusztult, ez 2017-re 40,8-ra javult, ám az Eurostat legfrissebb 2018-as számai szerint a probléma a szegények 43,5 százalékát érinti, azaz a helyzet ismételten romlott.

Hasonló kép bontakozik ki akkor is, hogyha azt nézzük, hányan nem képesek kellőképpen felfűteni az ingatlanjaikat. A teljes lakosság körében folyamatosan csökken a probléma előfordulási aránya, hiszen míg 2016-ban 9,2 százalék, addig 2017-ben 6,8, 2018-ban pedig csak 6,1 százalék nem tudott rendesen befűteni. Viszont a szegénységi küszöb alatt élőknél ismételten az látszik, hogy egy átmeneti javulás után ismételten romlik a helyzet, hiszen míg 2016-ban a szegények 22,7 százalékát érintette a probléma, addig 2017-ben csak a 15 százalékát – ehhez képest 2018-ban az otthon felfűtése 19,9 százaléknak okozott problémát.

Mi a helyzet a fürdőszobákban?

Megdöbbentő, de az elmúlt évekhez képest egyáltalán nem javult a helyzet a fürdőszobai körülményeket tekintve, még mindig a magyarok 3,9 százalékának, azaz körülbelül 381 ezer embernek kell azzal szembesülnie, hogy nincsen az otthonában lehúzható beltéri vécé.

A fürdési lehetőségeket tekintve hasonló tendencia látszik, mint a cikkben korábban említett lakhatási körülményeknél – 2016-ban a háztartások 4,1 százalékában nem volt megfelelő beltéri zuhany vagy kád, ez 2017-re 3,5 százalékra javult, viszont a 2018-as adat már egy minimális romlással 3,6 százalék. Ez átszámolva azt jelenti, hogy több mint 352 ezer embernek gondot jelent a megfelelő napi tisztálkodás az otthonában.

(Privátbankár.hu)

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.