4p

A kormány az elkövetkezendő időkben is arra fog koncentrálni, hogy minél több beruházás jöjjön Magyarországra, ezzel növekedési pályán tartva a gazdaságot. Ehhez politikai, fizikai és energiaellátási biztonságra van szükség, amit európai összevetésben Magyarország egyedülálló módon tud garantálni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.

Szijjártó Péter az átadón hangsúlyozta: a kormány célja, hogy hosszú távon növekedési pályán maradjon a gazdaság, ezzel kimaradva az európai recesszióból. Magyarországon európai összevetésben is egyedülálló módon adott a politikai biztonság, a fizikai biztonság és az energiaellátási biztonság, amelyek nyomán még több beruházás tud érkezni az országba.

A Tamási-Hús Kft. kapacitásbővítő beruházása kapcsán elmondta, a kormány nagyra becsüli azokat a beruházásokat, amelyek a magyar élelmiszeripar technológiai színvonalát emelik és a Gierlinger Holding beruházása Tamásiban is ebbe a kategóriába esik.

"Büszkék vagyunk rá, hogy Ausztria egyik legnagyobb húsipari vállalata újra Magyarországon hajtott végre beruházást, büszkék vagyunk arra, hogy a Gierlinger csoport öt üzeméből az egyik it van Magyarországon, Tamásiban" - hangsúlyozta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a csoport 14 milliárd forintos beruházást hajtott végre, amiből új üzemet, valamint raktárt alakítanak ki és 255 új munkahelyet hoznak létre.

Az élelmiszerellátás biztonsága nemzetbiztonsági jelentőséggel bír, ezért a folyamatos kormányzati cél nem is lehet más, mint hogy a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar hatékony és biztonságos legyen. Hozzátette, hogy az említett iparágaknak a belső ellátás mellett a exportra is kell kapacitással rendelkezniük.

"A magyar élelmiszeripar az elmúlt években többször is sokkhatásnak volt kitéve, de szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar élelmiszeripar átment a vizsgán (...), hiszen a világjárvány nyomán teljes mértékben megszakadt és bizonytalanná vált szállítási útvonalak dacára sem alakult ki semmifajta ellátási zavar Magyarországon" - fogalmazott a külügyminiszter.

Lehet tovább fokozni 

Hozzátette: 2021-ben - amikor a világ még a járvány hatásait "nyögte" - a magyar élelmiszeripar 4400 milliárd forintos termelési értéket tudott felmutatni, ami rekordnak számít és 17 százalékkal haladta meg a 2020-as adatot. Szijjártó Péter szavai szerint ezt még lehet hova fokozni, hiszen az idei termelési adatok - augusztus végéig - már elérték a 4000 milliárd forintnyi szintet, ami 46 százalékkal haladja meg a tavalyi rekordévét.

Peter Schulze, a Gierlinger Holding ügyvezetője (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán. Fotó: MTI/Kiss Dániel
Peter Schulze, a Gierlinger Holding ügyvezetője (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán. Fotó: MTI/Kiss Dániel

Mintegy 135 ezer ember dolgozik az élelmiszeriparban, ami alátámasztja azt, hogy egy stratégiai ágazatról van szó. Az ágazat versenyképességéről azt közölte: tavaly több mint 10 milliárd eurónyi élelmiszeripari export jött létre, ami 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatot.

Mint fogalmazott: bár a lakosságszám alapján csak a 95. helyen áll az ország, az élelmiszeripar teljesítménye viszont a világranglistán a 32. helyen van és a világ 163 országába jutnak el a magyar élelmiszerek.

"Mindezek alapján nyugodtan kimondhatjuk, egyáltalán nem túlzás, hogy a magyar élelmiszeripar az egyik legbiztonságosabban működő ilyen ágazat Európa-, sőt világszerte" - emelte ki Szijjártó Péter.

Szólt arról is, hogy a háború és az elhibázott szankciók következményei miatt Európa egy rég nem látott gazdasági recesszió felé rohan, ebben a helyzetben a kormánynak nem lehet más a célja, mint hogy az ország maradjon ki ebből. Ugyanakkor az ország az elmúlt 12 évben mindig erősebben került ki a válságokból, mert mindegyikre speciális, a magyar nemzeti érdekeket szem előtt tartó válaszokat adott.

Ez azt jelenti, hogy nem szociális támogatásokra költötte a kormány a pénzt, hanem inkább beruházásokat ösztönző programokat támogatott. A miniszter szerint most is ez jelentheti a megoldást és a beruházásokkal az ország elkerülheti a recessziót.

Szijjártó Péter jelezte, hogy idén már most olyan magas a beruházási érték, amire még nem volt példa Magyarországon.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!