2p

A szerdai kormányülésen született meg a döntés.

Annak érdekében, hogy Magyarország és a magyar emberek energia-ellátását garantálni tudják, a tegnapi kormányülésen úgy döntöttek, felhatalmazást adnak az MVM-nek és a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek arra, hogy a piacon fellelhető forrásokból a meglévő hosszútávú szerződéseken felül vásároljanak földgázt - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezt az ATV kérdésére jelentette be.

Érdekes bejelentést tett. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Érdekes bejelentést tett. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Hozzátette: addig a fizikai határig, ameddig még be lehet tárolni Magyarországon. Hangsúlyozta: a Magyarországra érkező földgázszállítások súlypontja alapvetően áttevődött a Török Áramlat gázvezetékre. Mint mondta, nagyjából naponta 30 millió köbméternyi földgáz érkezik Magyarországra jelenleg és ennek több mint a fele, 16,5 millió köbméter már a Török Áramlaton, tehát a déli útvonalon érkezik Szerbiából Magyarországra.

A Facebookon elcsíptük Holoda Attila energetikai szakértő témához kapcsolódó egyik kommentjét, melyben kifejtette véleményét a bejelentésről. Szerinte: 

"Ez egyrészt eddig is így volt, miért kellene ehhez bármilyen kormány felhatalmazás?! Az MVM gázkereskedő cége egy európai gázkereskedő vállalat, onnan vesz gázt, ahonnan csak akar.  Másrészt, ez színtiszta beismerése annak a hazugságnak, hogy az orosz gáz olcsóbb, mint a piaci, ami persze sosem volt igaz, de ezzel még el is ismerték."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!