1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szerinte a bruttó 700 ezer forintot is elérheti a pedagógusok bére 2025-ben, ha megérkeznek az uniós pénzek.

A kancelláriaminiszter a Blikk egyik műsorában arról beszélt, hogy az uniós pénzek a napokban megérkezhetnek, ebből jövő év elejére 72 százalékos, azt követően pedig a diplomás átlag 80 százalékát érő emelést hajthatnak végre, adta hírül az ATV.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban szkeptikus. Nagy Erzsébet azt mondta: „Nem látjuk a költségvetésben annak a forrását, hogy bármiféle emelésre sor kerülne. Nagyon szeretnénk, hogy akár küld pénzt Brüsszel, akár nem, mindenképpen megelőlegeznék a béremelés fedezetét. Mert egyébként az Unió fog ebből állni 800 milliárd forintot”. A PSZ elnöke, Totyik Tamás szerint ha meg is érkezik a pénz az Uniótól, azt a kormány nem a tanárok bérének emelésére fordítja majd.

A tanári fizetésekkel kapcsolatban olvasóink között is komoly vita bontakozott ki: 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!