5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A jelek szerint nemcsak a milliárdos forgalmakat bonyolító NER-cégek támogatják a felcsúti focialapítványt, de még a magánszemélyek közül is a tehetősebbek szimpátiáját nyeri el.

Nincsenek sokan azok a magánszemélyek, akiknek a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) iránti szimpátiája anyagilag is megmutatkozna, sőt, gyakorlatilag egyre kevesebb ilyenre derül fény évről évre. Igaz, a Fejér megyei kistelepülés sportszervezetéről nem mondható el, hogy rászorulna a magánszemélyek támogatására, mégis akadnak néhány tízen, akik nem találnak jobb helyet a személyi jövedelemadójuk (szja) egy százalékának a FUNA-nál. Ráadásul ők a társadalom jobban kereső, tehetősebb rétegéből kerülnek ki - legalábbis erre engednek következtetni azok a származtatott adatok, melyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adataiból vezettünk le.

Az adóhatóság 2020 utolsó napján tette közzé a legutóbbi adóbevallás során tett felajánlásokat, a kedvezményezettekkel és a felajánlott összegekkel együtt. A több tízezer civil szervezetből legyűjtöttük a labdarúgással foglalkozók adatait, melyek segítségével a felajánlókról juthattunk pluszinformációkhoz. A felajánlott összegek és a létszámok segítségével visszaszámolható a támogatói kör havi átlagkeresete.

Gyűjtésünk során összesen 235 focival foglalkozó, támogatott szervezetet azonosítottunk, hozzájuk 33,3 millió forint jutott, amit 6468 magánszemély adott össze a felajánlásaival. Az átlagosan felajánlott szja 5153 forint volt, ebből visszaszámolva a felajánló magánszemélyek átlagos bruttó bére tavaly 286 300 forintra rúgott.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Felcsút az élvonalban

Ezt az átlagot jócskán meghaladó helyzettel büszkélkedhet a felcsúti focialapítvány, igaz, az örömbe némi üröm is vegyül. Évről évre ugyanis egyre kevesebb magánszemély gondolja úgy, hogy személyi jövedelemadójának egy százalékát Felcsútnak adja oda. 2020-ban mindössze 35-en voltak, szemben az előző évi 42-vel, sőt, ez a létszám annyira alacsony, hogy ilyen kevésre 2008 óta nem volt még példa - az adatokat visszamenőleg csak eddig sikerült begyűjteni.

A 35 magánszemélynek köszönhetően közel 445 ezer forint folyhatott be a felcsúti focialapítvány kasszájába, fejenként tehát több mint 12 ezer forintot juttattak el az adójukból. Hogy ezt megtehessék, az országos átlagot bőven meghaladó átlagfizetésre volt szükség: számításaink szerint a sportszervezetet ilyen formán támogató magánszemélyek átlagfizetése bruttó 706 ezer forint volt.

Ezzel az átlagbérrel a Felcsút a labdarúgással foglalkozó civil kedvezményezettek élvonalába tartozik: a 235 kedvezményezett között a kilencedik helyen szerepel az alapítvány ebből a szempontból.

Több mint 5 millióval segítik az élen állót

Kiemelkedően a legtöbb támogatója az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítványnak volt - akárcsak tavalyelőtt: 758-an adták adójuk egy százalékát az alapítványnak. Összesen 5,2 millió forintot, a támogatók átlagos bére 386 ezer forint volt számításunk alapján. Hogy mennyire felül reprezentált a focival foglalkozó szervezetek között az Albert Flórián Sportalapítvány, jól mutatja, hogy utána második helyen a Magyar Futball Akadémia Alapítvány került, 188 felajánlóval. Itt egy gondolat erejéig érdemes kitérni arra, hogy a fejalánlott összeg zömét az adóhatóság köztartozás miatt visszatartja a közzétett adatok szerint. Ezért egyelőre a majdnem egymillió forintból csupán 1,9 milliót kaptak meg. A dobogó harmadik fokára a Szombathelyi Spari Futball Club került 152 felajánlóval és 728 ezer forintos összértékű felajánlással.

Csak minimálisan változik a dobogó akkor, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mely szervezetekhez jutott a legtöbb pénz. Az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítvány és a Szombathelyi Spari Futball Club mögött a harmadik helyet a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület csípte el 718 ezer forinttal. Ezt a pénzt mindössze 90 magánszemély adója adta ki, ami azt is jelenti, hogy magasabb, havi 443 ezres átlagbérrel rendelkezők jelölték meg kedvezményezettnek az egyesületet.

Milliós fizetéssel rendelkező magánszemély egy új fociklub mögött

Az eddigiekkel ellentétben a felajánlói kör átlagbére alapján már merőben eltérő dobogó áll össze, az élen egy igazán különleges szereplővel. A Bajai Labdarúgó Clubhoz valamivel több mint 26 ezer forintnyi felajánlás érkezett, ami nem sok, de ha azt vesszük, hogy ez egyetlen magánszemélynek köszönhető, rögtön másként fest a helyzet. Ahhoz ugyanis, hogy valaki ennyi pénzről tudjon rendelkezni, jócskán átlagot meghaladó bérrel kell rendelkeznie.

Ez ebben az esetben 1,4 milliós havi bruttó fizetést jelent. De még különlegesebb lesz a történet attól, hogy egy egészen friss alapítású fociklubról van szó. A Bajai Labdarúgó Club megalakulását 2020 júniusában jelentették be, fő célja pedig a helyi labdarúgás új alapokra helyezése. Jelenleg a megye III-ban szerepelnek, szezon végi célnak pedig a feljutást tűzték ki célul.

A dobogó második fokára a Békési Futball Club került, a helyzet pedig hasonló az előzőhöz: mindössze ketten gondolták úgy, hogy ez a klub kapja az szja 1 százalékot, kettejük átlagbére kimagasló, 828 ezer forintos bruttó havonta. Ettől nem sokkal marad el a Halásztelki Futball Club. 10 felajánlójának átlagos havi bruttó bére 806 ezer forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!