1p

Titokzatos ázsiai delegáció járt Szeged egyik külvárosi lakóparkjának szélén nemrég, a családi házak mögötti földeknél nézelődtek.

A részben ázsiaiakból álló csoport a Tóbiás György utca végén fekvő mezőgazdasági területet nézte meg, állítólag térkép, vagy valamifajta terv is volt a kezünkben. Olvasónk megpróbálta tőlük megtudni, mi járatban vannak, akkugyár épül-e a helyszínen, de a csoport tagjai semmire sem válaszoltak, mondván, titok, mi épül majd - írja a Telex.

Az aggodalom nem teljesen alaptalan: amikor az akkumulátorgyártással foglalkozó kínai Sunwoda várható magyarországi beruházásával volt tele a sajtó májusban, a kormány épp Szegednek erre a környékére jelentette be egy mintegy 300 hektáros ipari park építését.

A lap érdeklődött a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál, akik azt válaszolták, ha beruházásról döntés születik, azt szokás szerint bejelentik majd, egyébként pedig Szeged tekintetében nem folyik tárgyalás akkumulátorgyárról. Botka László polgármester sem árult el konkrétumot az ügyben, ahogy az MVM sem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!