2p

Mintegy 10 ezer, demenciában szenvedő beteg veszthette életét Angliában és Walesben a koronavírus elleni védekezés okozta izoláció miatt. A betegek az ellátás csökkenése és a családi látogatások elmaradása miatt egyszerűen „kikapcsoltak”.

Mintegy 10 ezer demenciában vagy Alzheimer-kórban szenvedő, de nem koronavírusos beteg hunyt el áprilisban Angliában és Walesben „nem ismert okok” miatt, írja laptársunk, a Privátbankár.hu a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adataiból.

London esőben. (Illusztráció. Depositphotos)
London esőben. (Illusztráció. Depositphotos)

A statisztika szerint, amelyet a Guardian idézett, Angliában 9429, Walesben pedig 462 olyan demens személy vesztette életét, aki nem kapta el a koronavírust.  Ez a halálozási szám 83, illetve 54 százalékkal magasabb az ilyenkor szokásosnál.

Borzasztó, hogy ezrével halnak meg a demenciában szenvedő emberek

- mondta a brit lapnak Kate Lee, az Alzheimer Társaság igazgatója.

Szakemberek szerint ennek hátterében – legalábbis részben  –  a koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként bevezetett izoláció, korlátozások és azok következményei állhatnak.

A társaság szerint a felmérésükbe bevont 128 gondozóotthon mintegy négyötöde számolt be arról, hogy a szociális érintkezés hiánya rontotta a demens betegek egészségügyi állapotát.

Rokonaik szerint szeretteik összezavartnak, elhagyatottnak érezték magukat, nem akartak többé enni, és nem tudtak többé beszélni.

Nem értették, hogy miért nem látogatják őket többé családtagjaik, szeretteik.

Az egészségügyi ellátás is rosszabbodott a járvány idején: az otthonok több mint háromnegyede szerint az orvosok nem jöttek ki a betegekhez.

További részletek a Privátbankár.hu cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!