Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

A tatabányai Szent Borbála Kórház komplex fejlesztése igényelt az eredeti, 5 milliárdos összegen felül még 11,8 milliárdot.

A szerdai Magyar Közlöny mások mellett nagyobb összegű egészségügyi fejlesztésekről is döntött, a támogatásként megítélt összesen több mint 12,5 milliárd forint java részét azonban egyetlen projekt viszi el.

Ez a tatabányai Szent Borbála Kórház, mely komplex fejlesztésének támogatására Orbán Viktor még 2017-ben 5,9 milliárd forintot rendelt el. A mostani határozatában a miniszterelnök ehhez csap hozzá még közel 11,9 milliárd forint többlettámogatást, melyből jövőre 2,9 milliárdot, 2022-ben közel 4,5 milliárdot, 2023-ban pedig megint majdnem 4,5 milliárdot folyósítanak majd. A pénzszerzés feladatával Orbán Varga Mihály pénzügyminisztert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterét bízta meg.

A határozat szerint a kórházfejlesztés tavalyi keretéből 2 milliárdot nem használtak fel, azt vissza is fizették, ezért az összeget a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 10.  Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei cím, 2. Gyógyító-megelőző ellátás intézetei alcím javára vissza kell csorgatni. Idén 1,3 milliárdot, jövőre 700 milliót.

A szerdai csomag másik intézkedése 41 millió 400 ezer forint támogatást biztosít a dombóvári mentőállomás beruházásának előkészítésére a jövő évi költségvetésből. Ezt az ügyet Máger Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és Kásler intézi.

Egy harmadik, friss, egészségügyi döntés szerint pedig 650 millió forint megy a jövő évi büdzséből az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak. Ebből a pénzből a kórház hiperbár oxigénterápiás (HBOT) részleget alakíthat ki. A HBOT-ot elsődlegesen a keszonbetegségben szenvedő búvárok kezelésére alkalmazzák. Egy kezelés során 100 százalékos tisztaságú oxigént lélegeztetnek be a pácienssel 30-120 percen keresztül.

A szerdai kormánydöntések további támogatásokról is határoztak: közel 13 milliárd megy vidéki sportfejlesztésekre és több mint 678 milliárd egyéb, nem-sportos építőipari beruházásokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.