6p

Vegyes az év végi kép arról, hogy top 10-es fürdővárosainkban mennyire pezseg a helyi ingatlanpiac. Van, ahol új beruházások indulnak, máshol stagnálás van és néhányan már szabadulnának apartmanházban lévő lakásuktól.

A járvány második hulláma után (2020 nyarán) és negyedik hulláma előtt (2021 nyara) csinos felfutás volt a legtöbb fürdővárosunkban. Legalábbis ami az érdeklődést illeti. Volt is jó pár adásvétel, illetve egy-két beruházó elindított néhány építkezést, ami kifejezetten jó jel. Több településen azonban nem csak a víz, de a hangulat is meglehetősen hullámzó lett. Sokan kivárnak (vevői és eladói oldalról is), az ingatlanfejlesztők pedig - a NER-es cégeket kivéve - zömmel elhalasztják projektjeiket.

Sárváron nem régen került a befektetők köztudatába, hogy egy beruházó közepes méretű társasházi komplexum építésébe kezdett. Látva a honlapon található hirdetéseket, az ingatlanok méretét, (zömmel 50 négyzetméter alattiak) feltűnt, hogy inkább alkalmi bérlemények lesznek ezek, semmint állandó lakások. Vagyis a tulajdonosok lehet, hogy maguk is eltöltenek majd pár hetet ott, de az év java részében kiadják.

További fontos helyi fejlemény, hogy a fürdő tőszomszédságában, a Vadkerti major félé eső üres területet eladta az önkormányzat. Meglepő lenne, ha nem hotel vagy kisebb társasházi együttes, hanem valami teljesen más, a kereskedelmi ingatlanok világától független létesítmény kerülne oda.

Zalakaroson is szebb jövő elé néznek. Néhány hete nagy szalagátvágás volt, lezárult az új városközpont kialakítása, a mintegy 1,6 milliárd forintos beruházást az önkormányzat és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös konzorciuma valósította meg. A város történetének egyik legnagyobb fejlesztéséhez közel 275 millió forintos önrésszel járult hozzá az önkormányzat, a többit a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretéből nyerték el.

A beruházás a zalakarosi arborétumtól a termál tóig széles területet ölel át, sétányokat, új közösségi teret és fedett szabadtéri színpadot, elárusítóhelyeket hoztak létre, de mindez rekreációs és sportelemekkel is kiegészült. Kisebbfajta pénzügyi bűvészmutatvány volt mindez a város részéről, ugyanis a település komoly anyagi gondokkal küzd: az év első felében nem volt turisztikai bevétele, a második félévben pedig a megnövekedett vendégszám ellenére nem volt idegenforgalmi adóbevétele, miután ezt az idén sehol nem kellett megfizetni.

Zalakaroson jól mennek az apartmanházak (fotó: pixabay.com)
Zalakaroson jól mennek az apartmanházak (fotó: pixabay.com)

Nincs ilyen jó helyzetben Harkány. Bár a fürdő maga egyenletesen működik (tavaly utolsónak zárt be a nagyobb hazai fürdők közül), a helyi turizmus mögöttes infrastruktúrája nem fejlődik. Szomorú látvány például a főbejárattól pár lépésre évek óta csontvázként álló egykori Napsugár Hotel. Csak a tartó szerkezet főbb elemei látszanak, befektetőnek nyoma sincs. A városban több apartmanházon is eladó táblát láttunk december közepén és zárva volt a – figyelem – cseh és szlovák turisztikai tájékoztató iroda. Merthogy északi irányból e két országból is sokan jöttek a fürdőbe, akár egy egész hétre is, és persze ők is laknak valahol.

Az önkormányzatnak végre sikerült túladni a fürdő egykori TMK épületén, ezt a Thermal Hotel tulajdonosa fogja fejleszteni, s ehhez állami támogatást is kapott - legalábbis ezt nyilatkozta még tavaly nyáron a helyi lapnak a polgármester. Ugyancsak megszabadultak a vízmű 20 éve üresen állt üdülőjétől, ezt egy külföldi befektetőcsoport vette meg. A belváros főútján azonban félbehagyottan árválkodik egy félkész, közepes társasház, amit most ősszel akartak tovább építeni, de vélhetően nem volt kivel, így a befejezés homályba vész.

Nem zárt jó évet Hévíz. Megsínylették, hogy elmaradtak a külföldiek, közben elkészült pár apartmanház, azok befektetői most abban reménykednek, hogy egyszer csak vége lesz a járványnak és visszatérnek a vendégek. A Duna House ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy bár közel van a Balaton, manapság sokan keresik az épített medencés családi házakat. Összességében az érdeklődés erősen esett, de például a befektetési célú vásárlók aránya nőtt, nyilván a nyomott árra számítva nézelődnek sokan a piacon.

Hévízen egyébként jövőre fejezik be több hotel felújítását, ehhez némelyik tulajdonosa sok millió forintot kapott a Kisfaludy-programon keresztül. A Hotel Europa Fit például 500 milliós támogatáshoz jutott. A városban jelenleg 681 szálláshely (54 százalékuk szálloda) 4417 szobát tart fent 9764 férőhellyel. A kormánypárti önkormányzat 634 millió forintos állami támogatással felújíthatja a tőfürdő főbejárata előtti parkot és a Schulhof sétányt. Ezt a munkát 2022 tavaszáig szeretnék befejezni.

Vélhetően rózsásabban látják a jövőt Hajdúszoboszlón, ami manapság egyszerre fürdőváros és Debrecen agglomerációjának legfontosabb része, ahová tartós lakhatást keresve egyre több család költözik. Bejelentették, hogy épül egy újabb négycsillagos szálloda, illetve két társasházi beruházás is elindult. Az új társasházi lakások négyzetméterára 700-750 ezer forint környékén van, ez már a külső pesti kerületek szintje. A vevők 4,5 millió forintért juthatnak egy pinceszintű parkolóhelyhez, ez szintén fővárosi árszint. A befektetési vásárlók azzal számolhatnak, hogy ha használt és nyilván olcsóbb ingatlant szemelnek ki, akkor egy 6-8 éve épült társasházban, nem messze a gyógyfürdőtől 140-160 ezer forintot kérhetnek havonta bérleti díjként.

A polgármester októberben közölte, hogy a helyi vállalkozások kiemelkedően jól szerepeltek a Kisfaludy-program magán-, és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázatán:750-en nyertek közel 2,5 milliárd forint támogatást, ez a pénz 2500 szoba, benne 5700 férőhely megújulását tette, illetve teszi lehetővé.

Gyulán a déli iparterület hozott új színt, nem feltétlenül a gyógyfürdőhöz kapcsolódó hotel beruházások. (Egyébként az év első felében fejezték be a négycsillagos Elizabeth Hotel felújítását). Az iparterületen lesz az Airbus cég új helikopter-alkatrész gyára, az üzemet az ipari ingatlanok generálkivitelezésével is foglalkozó Market Zrt. építi, átadás 2022 tavaszán lesz. A lakóingatlanok piacát ez csak közvetve befolyásolja. A tény, hogy egy nagy nyugati vállalat éppen itt akart üzemet létesíteni kedvezően hathat a település megítélésére és közvetve kereskedelmi ingatlan beruházásokra ösztönözheti a befektetőket.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!