3p

Ahogy azt az egy hónapja a monetáris politikáért felelős alelnöknek kinevezett Virág Barnabás már kilátásba helyezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 0,15 százalékponttal, 0,6 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatot. A döntés indokát a tanács 15 órakor megjelenő közleményéből ismerhetjük meg.

A Monetáris Tanács mai ülésén a jegybanki alapkamatot 0,15 százalékponttal, 0,6 százalékra. Ez már a második csökkentés egymás után, egy hónapja szintén 0,15 százalékot vágott az azelőtt több mint négy évig, 2016 májusa óta változatlan irányadó rátán.

A mostani kamatcsökkentés ellenére a három és fél hónapja módosított többi kondíció nem változik. Így az egy napra a kereskedelmi bankok által a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) elhelyezett betétek kamata is negatív, -0,05 százalék maradt, az egynapos és egyhetes, fedezett hiteleké pedig 1,85 százalékos.

A kamatcsökkentés nem érte váratlanul a piacot, mivel a május 28-án hirtelen távozott Nagy Márton helyére kinevezett új MNB-alelnök a június 23-ai 0,15 százalékpontos vágás után három nappal kijelentette, a monetáris tanács következő ülésén további 0,15 százalékos mérséklésre tesz javaslatot.

„A döntés megfelel a piaci várakozásoknak, ugyanis a legutóbbi, júniusi szintén 15 bázispontos csökkentés után a magyar jegybank vezetése már utalt rá, hogy lesz még lazítás” – kommentálta a jegybanki lépést Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Hozzátette: „A kamatcsökkentés célja a gazdaságélénkítés. Tehát alacsonyabb hitelkamatokkal igyekszik felpörgetni a hitelezést az MNB. Az infláció szempontjából is belefér a kamatcsökkentés, a jegybank ugyanis legutóbbi előrejelzésében azzal számolt, hogy az egyik legfontosabb mutató, az adószűrt maginfláció jövőre a 3 százalékos célszint alá süllyed.”

A mostani kilátások alapján elképzelhető, hogy az MNB a későbbiekben tovább lazít, azaz még lejjebb szorítja a rövid, éven belül kamatokat, várhatóan az 0,5 százalék körüli szintre. „Az viszont kérdés, hogy ezt az alapkamat további csökkentésével vagy nem konvencionális eszközök, például az egyhetes betét segítségével teszi majd meg” - mondta Németh Dávid.



A K&H szakértője szerint a koronavírus-járvány miatt egyelőre bizonytalan a jövőbeli helyzet. Ezért az esetleges lazítás mértéke nagyban függ a nemzetközi környezet alakulásától és a forint árfolyamától is. Hozzáfűzte: „Amennyiben a nemzetközi hangulat romlik és a forint esetleg meredek lejtőre kerül, akkor a magyar jegybank elhalaszthatja a lazítást. Sőt, nagyon kedvezőtlen helyzetben átmenetileg akár szigorításra, azaz kamatemelésre is sor kerülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!