3p

Kétéves együttműködési megállapodást kötött a 4iG Nyrt. az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek keretében Magyarország egyik legnagyobb távközlési, és infokommunikációs vállalatcsoportja összesen 161 millió forinttal támogatja a szervezet működését.

A 2023-2024-re kötött megállapodás alapján a 4iG Csoport informatikai erőforrásokat biztosít és közreműködik a Segélyszervezet működésének digitalizációjában, kedvező tarifákat nyújt munkatársainak kapcsolattartásához, ezen felül pedig segíti a hátrányos helyzetű településeken élők digitális felzárkóztatását.

A Segélyszervezet és a 4iG leányvállalatainak együttműködése hosszú múltra tekint vissza, kisebb adományok mellett a 4iG Csoport egyik jelentős támogatója volt az ukrán krízis kapcsán a civil szervezet Kárpátalján folytatott missziójának, a Vodafone Alapítvány pedig a Segélyszervezet tanácsadásával indította útjára a párkapcsolati erőszakban élőket segítő „Bright Sky” programját.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke. Fotó: 4iG
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke. Fotó: 4iG

A Segélyszervezet támogatása jól illeszkedik a 4iG Csoport társadalmi felelőségvállalási programjához, illetve a 4iG által felkarolt digitális állampolgársági program a cégcsoport alapítványainak támogatási gyakorlatához.

Magyarországon és a világ számos krízispontján nyújt gyors és célzott segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet, amellyel számos területen kapcsolódtunk össze az elmúlt években. A 4iG kiemelt missziója Magyarország digitalizációja és a tudásalapú digitális gazdaság megteremtése. Mindennapi tevékenységünk mellett ezért arra törekszünk, hogy felkaroljuk azokat a kezdeményezéseket és civil szervezeteket, amelyek a digitalizáció területén is hozzájárulnak a társadalmi esélyegyenlőség megteremtéséhez. Az Ökumenikus Segélyszervezet a rászorulók támogatása mellett ezen a területen is újszerű és példamutató tevékenységet végez. Ezért döntöttünk a digitális állampolgár program, illetve a Segélyszervezet működésének támogatása mellett" - mondta a megállapodás aláírásakor Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke.

„A mára Magyarország egyik legnagyobb karitatív szervezetévé vált és világszerte több krízisövezetben is állandó jelenléttel bíró Ökumenikus Segélyszervezetnek mind a hosszú távú esélyteremtő munkájában, mind a krízisek kezelését célzó humanitárius segélyakcióiban kulcsfontosságúak a megfelelő digitális, illetve távközlési eszközök és szolgáltatások. Sokrétű fejlesztő munkánkban egyre jelentősebb szerepet játszik a digitális szegénység elleni küzdelem és a digitális állampolgárság elősegítése. A 4iG-vel kötött megállapodás stratégiai jelentőségű mérföldkő, amely mind ezeken a területeken, mind az egész szervezet hatékonyságára nézve meghatározhatja a következő éveket” – emelte ki Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!