3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Korábban szó volt róla, az NwPst Investment Kft. lehet az újpesti focicsapat megmentője, melyben társtulajdonos volt a negyedik kerületi klub két korábbi legendája, Kovács Zoltán és Lőw Zsolt is. Mára a vállalkozás nagy pénzügyi gondba került.

A 2022 áprilisában alapított NwPst Investment Kft.-ről már neve alapján is úgy hírlett, aktív szerepet játszhatnak abban, hogy megvásárolják az Újpest focicsapatát a szurkolói körökben nem kedvelt belga tulajdonostól, Roderick Duchatelet-től. Az alapítók között ott található a negyedik kerületi klub korábbi közkedvelt csatára mellett Császár László, aki akkor már Kováccsal együtt résztulajdonosa volt a taszári reptér megvásárlására kijelölt SGF Silu Global Fund Zrt.-nek. A harmadik alapító pedig Puskás Bence volt.

A korábbi Megyeri úti védő, Lőw Zsolt a hazai napelempiac egyik meghatározó alakjával, Lugos Rolanddal együtt 2022 nyarán szerzett tulajdonrészt a cégben.

Olyannyira nem az NwPst lett az Újpest megmentője, hogy a korábbi lila-fehér focisták ki is léptek a cégből. Fotó: Illyés Tibor / MTI
Olyannyira nem az NwPst lett az Újpest megmentője, hogy a korábbi lila-fehér focisták ki is léptek a cégből. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ugyanazon év decemberében ismét átalakult a kft. tulajdonosi szerkezete. Az SGF Silu Global Fund Zrt. egyik alapítójának, Cseke Istvánnak frissen alapított vállalkozása, a Pannon-Balkan Solar Kft. is felbukkant az üzletrész-tulajdonosok között, a korában magánszemélyként résztulajdonosok pedig saját cégeikre ruházták át az üzletrészeket: Kovács a Ko-Bo Invest Kft.-re, Lőw a Lőw Invest Kft.-re, Lugos pedig két hozzá köthető cégre, a Seedconsulting Kft.-re és az MRI Solar Kft.-re. Az egyetlen magánszemély tulajdonos Császár László volt, aki 5 százaléknyi üzletrészt birtokolt.

A tavalyi év végén azonban újabb átalakuláson ment át a nagy reményekkel indult vállalkozás. Az NwPst Investment egyetlen tulajdonosa a Lugoshoz kötődő MRI Solar Kft. maradt, a többi tulajdonostárs ugyanis – névértéken – eladta üzletrészét ennek a cégnek. A változások átvezetése meglehetősen lassan történt, és ennek oka a cégbíróságon fellelhető dokumentumokból is kiderül. Az NwPst Investment nevében eljáró ügyvédi iroda ugyanis hiánypótlás mellett igazolási kérelmet is előterjesztett a Kecskeméti Törvényszék Cégbíróságához, melyben azt írja, hogy

„ugyan 2023. november 03. napján került sor az okiratok aláírására, azonban a Társaság a rossz anyagi helyzete miatt sem az ügyvédi munkadíjunkat, sem pedig a jelen eljárás illetékét és közzétételi költségtérítését nem fizette meg.”

Az ügyvédi iroda kérelmében felhozza azt is, hogy mind az NwPst Investmentnek, mind az új egyedüli  tulajdonos MRI Solarnak elküldték az összesen 18 ezer forint elutalásához szükséges utalványmintákat, ám a kötelező díjakat csak január elején fizették be – és azt sem az érintett cég vagy annak tulajdonosa, hanem az egyik korábbi tulajdonos, a Seedconsulting Kft.

Hogy mi lesz az NwPst Investment sorsa, az kérdéses, hiszen már tényként kezelik, az Újpestet a Mol fogja megvásárolni, amihez a Megyeri úti csapat tulajdonosa már meg is tette az legfontosabb lépéseket.

Az NwPst Investment 2022-es beszámolójában az volt olvasható, „a társaság befektetési céllal jött létre, melynek fő bevételi forrása az Optimum Solar Zrt-ben származó, kifizetendő osztalék”. Az Optimum Solar azonban 2022-es eredménye terhére nem fizetett osztalékot. Tavaly tavasz végén arról is beszámoltunk, a gyakorlatilag testvércégként kezelhető SGF Silu Global Fund is jelentős tartozást halmozott fel, ráadásul a taszári reptér megvásárlása sem jött össze nekik, azt az üzletet végül egy Magyarországon is ismert kínai üzletember, Frank Liu ütötte nyélbe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!