3p

Újabb, ezúttal mintegy 33 milliárd forintos átcsoportosításról döntött a büdzsében a kormány.

A kormány több jogcímen összesen közel 33 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a költségvetésen belül, a pénzmozgás érinti a rendkívüli tartalékot és a már ezerszer megtépázott Gazdaságvédelmi Alapot - derül ki a tegnap este megjelent Magyar Közlönyből.

Az erőmű üzemelő része
Az erőmű üzemelő része

Az átcsoportosítás nyertesei közé tartoznak a civil szervezetek (persze kérdés, hogy melyek, azok vélhetően nem, amelyek rajta vannak a Soros-listán), a katasztrófavédelem, a Magyarságkutató Intézet, "természetesen" egyes sportcélú (de nem konkretizált) sporttevékenységek. De kap pénzt beruházásra a Klebelsberg Központ, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő több mint 537 millió forinthoz jut ingatlanok vásárlására, a fővárosi fejlesztésekre pedig 1,709 milliárd forintot különít el a kormány (itt sem derül ki, pontosan milyen célra).

Érdemes néhány szót vesztegetni a vesztesekre is, tehát azokra az előirányzatokra, ahonnan elvonják a pénzt. Érdekes módon itt is megtaláljuk a sportfinanszírozást, igaz, ez már egy másik kalap, ahonnan pénzt mozgat át a kormány.

Nevesítve ugyan nincs a listában, de úgy néz ki, a Paksi Atomerőmű bővítése is a vesztesek közé tartozhat. A Gazdaságvédelmi Alapot érintő, 2,4 milliárd forintos átcsoportosítás (ezen kívül van még három jogcím, amelyek együttesen kiadják a 33 milliárd forintot) végrehajtásának egyik címzettje, felelőse ugyanis a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítésért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter (azaz Süli János), ám a kedvezményezettek közt nem találjuk Paksot. Igaz, a terület a Miniszterelnökség alá tartozik, utóbbi pedig 631 millió forinttal részesedik az átcsoportosításból. Ám ezt a pénz a Miniszterelnökség igazgatására szánja a kormány, tehát az ott dolgozók anyagi, és dologi helyzetének javítására.

Ugyanakkor az egyik forrás, ahonnan a pénz származik, a Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatokra elkülönített keret. Innen egy mozdulattal kikapnak 631 millió forintot - mit ad Isten, pont annyit, amennyit az igazgatási költségekre terelnek át.

A 2021-es költségvetést fellapozva azt találjuk, hogy a Gazdaságvédelmi alap Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatai alatt érti a kormány a Paks II. Atomerőmű Zrt. tőkeemelését, melyre idén eredetileg 115,9 millió forintot szántak. Vagyis egyre gyanúsabb, hogy a paksi beruházásból lecsípett pénzekkel töltik fel más kiadási tételek keretét. A beruházás továbbra is döcögősen halad, a járványhelyzet alatt van fontosabb dolga is a kormánynak. De az is üzenetértékű lenne, ha a paksiakat is odaértenék a Miniszterelnökség igazgatása alá, mert akkor a tényleges munkálatoktól elvont pénzt folyatnák át a fizetésekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!