4p

Tegnap délután kijöttek a Fővárosi Önkormányzat által végzett antitest-vizsgálatok eredményei, szerda reggel pedig a Semmelweis Egyetem kutatásainak számai is megjelentek. Megnéztük, van-e különbség a két vizsgálat között.

Egyre több antitest-vizsgálat zajlott és zajlik, csak győzzük figyelni. Áprilisban lapunk írta meg elsőként, hogy 12 hónapos antitest-vizsgálatra kerestek Sinopharmmal oltott önkénteseket. Az egy év során négy időpontban tesztelik őket.

Aztán június közepén a Semmelweis Egyetem bejelentette: azoknak, akik két oltás után ellenanyagszint-mérésen estek át, és ennek eredménye negatív lett, ingyenes antitest-mérést biztosítanak. Kérdés, hogy aki egyszer már saját költségén megcsináltatta a vizsgálatot, ugyanazt miért tenné ingyenesen. Úgy tűnik, mégis voltak, akik ennek ellenére elvégeztették az egyetemen is a vizsgálatot, de erről majd kicsit később.  

A főváros eredményei

A főváros vizsgálatában több Sinopharmmal oltottnak nem volt antitest a vérében. (Forrás: Fővárosi Önkormányzat)
A főváros vizsgálatában több Sinopharmmal oltottnak nem volt antitest a vérében. (Forrás: Fővárosi Önkormányzat)

Közben a Fővárosi Önkormányzat július elejétől az önkormányzatok részvételével közel 20 ezer ingyenes antitest-vizsgálatot biztosít(ott) a 60 év feletti oltottak körében. Tegnap lettek meg az első hét eredményei, mely során kiderült:

minden negyedik, 60 éven felüli, kínai vakcinával oltott magyar embernek nem alakult ki antitest-védelme. Azaz, a tesztelésben résztvevők 23,9 százalékban nem volt tapasztalható az IgG típusú neutralizáló antitestek elégséges jelenléte.

A tesztelés során vénából vettek vért, a mintákon az ABBOT diagnosztikumokat gyártó cég által forgalmazott SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay teszt módszer alkalmazásával, szerződött külső laboratórium végezte el a vizsgálatokat. A Főváros hozzáteszi, hogy az egy hét alatt összejött 1760 értékelhető vizsgálat – a résztvevők véletlenszerű kiválasztásának, illetve a súlyozás hiányában – ugyan nem képvisel a 60 év feletti budapestiek vonatkozásában reprezentatív mintát, azonban az önkéntesen tett nyilatkozatok és adatszolgáltatások alapján elvégzett adatok értékelése és bemutatása is tanulságokkal szolgál.

A Semelweiss Egyetem eredményei

Az Egyetemnél egy hónap alatt jött össze 1200 jelentkező, tehát mégis voltak, akik negatív eredményük után újabb esélyt adtak egy újabb ellenanyagszint-mérésnek. A Semmelweis Egyetem szintén öt vakcinára vetítve végzett el 1195 vérvételt a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye. Meghökkentő módon az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV-2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akiknek korábban nulla antitest-szintet mértek.

Nos, a kétféle eredményt nehéz összevetni, hiszen másfajta módszerrel végezték, s az egyikben kizárólag 60 év felettieket vizsgálták.

De mivel közel azonos nagyságú merítésből dolgozott a két vizsgálat, s ha pusztán az adatokra fókuszálunk, azt mégis meg lehet állapítani, hogy míg a fővárosi vizsgálat szerint 1230 főből 23,9 százaléknak nincs védettsége, addig az egyetem 881 Sinopharmosából 16 százaléknak nincs védettsége. A különbség közel 8 százalék, ami nem kevés.

Pfizer/BioNTech: mindkét vizsgálatnál találtak kis számú eltérést. Míg a fővárosi vizsgálatnál 2 főnél nem volt védelem, az egyeteménél 3 embernél nem találtak antitesteket.

Szputnyik-V: a főváros 7 főnél nem talált antitestes védettséget, az egyetem viszont egyetlenegy embernél sem talált antitestet az orosz szerrel való immunizáció után.

AstraZeneca: a főváros tesztjén mindenkinél volt antitestje Astra után, az egyetem viszont 2 Astrával oltott embernél nem talált antitestet.

Moderna: a főváros tesztjén mindenkinek volt antitestje, az egyetem azonban talált 1 főt, akinél nem alakult ki ez a védettség.

A kormány egyébként ma dönthet az érintettek harmadik oltásáról. Arról a harmadik körről, amelyért 715 magyar állampolgár Romániáig ment, mert nem volt semmilyen védelme két Sinopharm után, ezért Pfizert kért és kapott a szomszédos országban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!