2p

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte, elmegy a Költségvetési Bizottság ülésére, de csak azt követően, hogy a kormány jóváhagyja a büdzsé módosítását. A bizottság ellenzéki elnöke viszont a módosítási tervekről is kérdezné a tárcavezetőt.

Ha a kormány jóváhagyja a büdzsé módosítását, „örömmel veszek részt” az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető magáról a módosításokról konkrétumot nem árult el, csupán annyit, hogy céljuk, „a kedvezőtlen nemzetközi környezetben is biztosítsuk a hiány és az adósság csökkentését, ugyanakkor megvédjük a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket”. A miniszter a megváltozott gazdasági folyamatokat jelölte meg a költségvetés újraírásának okaként, aminek eredője szerinte az elhúzódó háború és a szankciók.

A bizottság ellenzéki elnöke a tervekről hallgatná meg a tárcavezetőt, aki viszont csak a kormány által elfogadott büdzséről tájékoztatna. Fotó: Kovács Tamás / MTI
A bizottság ellenzéki elnöke a tervekről hallgatná meg a tárcavezetőt, aki viszont csak a kormány által elfogadott büdzséről tájékoztatna. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Varga Mihály bejelentésének előzménye, hogy Vajda Zoltán, a Költségvetési Bizottság ellenzéki elnöke kezdeményezte a plénum összehívását és azon a pénzügyminiszter meghallgatását.

Azonban alapvető különbség az ellenzéki politikus és a tárcavezető között, hogy előbbi még a tervezett módosításokról hallgatná meg a minisztert, aki viszont csak a kormány által már jóváhagyott büdzséről számolna be az illetékes parlamenti bizottságnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!