3p

A PDVSA venezuelai állami olajipari konszern úgy döntött, hogy vegyesvállalatainak külföldi bankoknál vezetett számláit újak nyitásával a Gazprom orosz gázipari vállalat pénzügyi leánycégéhez, a Gazprombankhoz helyezi át.

A hírügynökség egy dokumentumra és több forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a PDVSA az ellene hozott újabb amerikai szankciókkal indokolta a számlavezetés áthelyezését az orosz bankba az eddigi amerikai és európai pénzintézetektől. A Reuters által megszerzett dokumentum szerint a PDVSA arra utasította vegyesvállalatait, hogy a kőolaj eladásából származó összes bevételt az orosz banknál nyitott új számlákra utalják át.

Az amerikai szankciókra reagálnak
Az amerikai szankciókra reagálnak

A Gazprombank vasárnap ismertetett közleménye szerint a PDVSA cégnek, mint a világ egyik vezető olajvállalatának az orosz pénzintézetnél is vannak számlái, ezeket azonban évekkel ezelőtt nyitotta. A Gazprombank egyben hangsúlyozta, hogy a venezuelai cég nála nem nyitott új számlákat és tudomása szerint nem is tervez.

A Reuters értesülése szerint a venezuelai állami cég felszólította külföldi partnereit arra, hogy mielőbb adjanak választ, fenn akarják-e tartani részvételüket a vegyesvállalatokban. A PDVSA cégnek a norvég Equinor (korábbi Statoil), az amerikai Chevron és a francia Total cégekkel van vegyesvállalata. 

Az amerikai kormány január 28-án léptetett életbe szankciókat a PDVSA olajvállalattal szemben, de bizonyos tranzakciókat azonban átmenetileg továbbra is engedélyez Washington. A PDVSA cégé az amerikai Citgo Petroleum, amelynek egyebek között három olajfeldolgozója és benzinkút-hálózata van az Egyesült Államokban. A Citgóé az amerikai olajfeldolgozói kapacitás csaknem 5 százaléka.

A január végén bejelentett amerikai szankciók szerint a Citgo változatlanul folytathatja a munkáját, de a bevételeket az Egyesült Államokban befagyasztott számlára kell utalnia. Az amerikai olajfinomítók változatlanul feldolgozhatnak venezuelai nyersolajat a már megvásárolt tartalékaikból.

A PDVSA 1,5 milliárd dollár "gyorssegély" kapott a legnagyobb orosz olajvállalattól, a Rosznyefty cégtől 2016 novemberében, amiért fedezetként felajánlotta amerikai érdekeltsége, a Citgo Petroleum 49,9 százalékát. Amennyiben a PDVSA fizetésképtelenséget jelentene, a Rosznyefty ellenőrzést szerezhet a Citgo fölött.

Juan Guaidó parlamenti házelnök, aki nemrég az ország ideiglenes államfőjének kiáltotta ki magát, február elején arról beszélt, hogy vizsgálják annak a lehetőségét, miként tudnák átvenni az irányítást a Citgo fölött. A venezuelai ellenzék azzal számol, hogy részben a Citgo bevételeiből finanszíroznák az ellenzék alapját. Juan Guaido még a napokban is azzal számolt, hogy az irányítása alatt álló parlament ellenőrzése alá vonhatja a Citgót. Szombaton azonban a Citgo anyacége, a PDVSA lépéseket tett arra, hogy elmozdítsa az amerikai érdekeltsége igazgatótanácsának legalább két amerikai tagját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!