3p

Hivatalosan is világjárvány lett a koronavírus.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO nemrég világjárvánnyá nyilvánította a koronavírust.

A WHO mai bejelentése szerint a COVID-19 vírus, amely már 114 országban van jelen és több mint 4000 ember halt meg benne, most már tehát hivatalosan is járványnak minősül .

Tedros Adhanom Ghebreyesus az WHO igazgatója elmondta, hogy ez az első járvány, amit a koronavírus okoz.

Nyolc ország jelentett már ezernél is több koronavírusos esetet, az egész világon pedig több mint 120 ezer esetről tudunk.

 

Olaszországban már több mint 630 ember halt meg a vírus okozta betegségben, és a halálos esetek száma meredeken nő. Tízezer olaszországi megbetegedésről tud a szervezet, ennél több csak a koronavírus kirobbanásának helyszínén, Kínában van.

Kilencezer beteg van Iránban és 7700 Dél-Koreában. Minden súlyosan érintett ország drasztikus intézkedéseket vezet be, hogy lelassítsa az időseket és a rossz egészségi állapotban levő érintetteket különösen veszélyeztető COVID-19 vírus terjedését.

Hondurasban, Jamaikában, Panamában, Mongóliában és Cipruson is megjelent a vírus. A WHO már januárban az egész világra vonatkozó egészségügyi sürgősségi helyzetet.

A WHO vezetője a CNBC tudósítása szerint felhívta a figyelmet: az elmúlt két hétben a Kínán kívüli esetek száma 13-szorosára emelkedett, az érintett országok száma megháromszorozódott.

A szervezet komolyan aggódik mind a terjedés gyorsasága mind a betegség súlyossága miatt, de a "tétlenség riasztó szintje miatt" is. Tedros főigazgató úgy véli, most elég hangosan megkongatták a vészharangot. Arra is felhívta a figyelmet: Kínában és Dél-Koreában érzékelhetően csökken a fertőzések száma, 81 ország pedig még egyáltalán nem jelentett megbetegedést. 57 országban 10 alatt van a fertőzöttek száma - így tehát még van esély arra, hogy az országok megfékezzék a járványt.

Világjárvány lett a koronavírus
Világjárvány lett a koronavírus

A főigazgató korábban még nem látta szükségesnek a járvánnyá nyilvánítást, mert úgy vélték a WHO szakemberi, hogy ez pánikot okozna az érintett országokban, és remélték, hogy sikerül megfékezni a vírust.

Védekezés

A koronavírus terjedését az amerikai betegségek elleni megelőzésre létrehozott szervezet, a CDC ajánlása szerint is az alapos és gyakori szappanos kézmosás vagy a fertőtlenítőszeerek használata jelenti.

A WHO csak akkor javasolja védőmaszk használatát, ha valaki betegnek érzi magát vagy azt gondolja, hogy valaki más beteg.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a COVID-19 a legtöbb ember számára enyhe tüneteket okoz, ám néhányat komolyan megbetegít, és lehet végzetes is. Az idősek és a különböző betegségekben szenvedők különösen veszélyeztetettek, így a például szív- és érrendszeri betegségben, a krónikus légzőszervi betegségben szenvedők vagy a cukorbetegek.

A koronavírus leggyakoribb tünetei a legújabb WHO jelentés szerint, amely 70 ezer kínai eseten alapul a láz (88%), száraz köhögés (68%), a kimerültség (38%), valamint köpet vagy váladékképződés (33%).

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!