2p

A Porsche és a Volkswagen kedden bejelentette, hogy műszaki problémák miatt 100 ezer Cayenne, illetve Tuareg típusú terepjárót visszahív felülvizsgálatra.

A két német autógyártó számára néhány hónapon belül ez a második visszahívási akció, az előbbi is a Cayenne-t és a Tuareget érintette. Az első esetben vezetékproblémákat tapasztaltak.

A Cayenne-sorozatot (Cayenne, Cayenne S, Cayenne Turbo) és a Tuareget a két cég részben közösen fejlesztette ki, s egy minőségvizsgálat során mindkettő esetében azt fedezték fel, hogy egyes példányokban a hátsó biztonsági öv bekapcsolás után nem rögzül százszázalékosan, menet közben kiugrik a helyéről.

A Porsche és a Volkswagen feltételezi, hogy egy meg nem nevezett beszállító a hibás: körülbelül ezer defektes rögzítő rendszert szállított. A német autógyártók azt is hangsúlyozzák, hogy a műszaki hiba miatt még senkit sem ért baleset, az elülső ülések biztonsági övei pedig hibamentesek.

A felülvizsgálat ingyenes az autós számára, amúgy a számlát a beszállítónak kell állnia. A kontroll a 2002 októbere és 2003 decembere között gyártott gépkocsikra - 40 ezer Cayenne-re és 60 ezer Tuaregre - terjed ki. Az érintett autók vagy Lipcsében, vagy Pozsonyban készültek.

A korábbi visszahívási hullám 30 ezer gépkocsit érintett. A Porschénél a Cayenne a cégnyereség legfőbb motorja. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
A Porsche kocsikat hív vissza
Felülmúlja minőségben a Hyundai a VW-t és a Porsche-t
870 ezer Passatot és Audit hív vissza a Volkswagen
173 ezer Audit hívnak vissza

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!