2p

Az Európai Unió PHARE támogatásával 2,2 millió euró felhasználásával kétszáz halmozottan hátrányos helyzetű személyt sikerült bevonni a felzárkóztatásukat szolgáló másfél éves képzésbe, foglalkoztatásba.

Az Európai Unió PHARE támogatásával 2,2 millió euró felhasználásával kétszáz halmozottan hátrányos helyzetű személyt sikerült bevonni a felzárkóztatásukat szolgáló másfél éves képzésbe, foglalkoztatásba - derült ki a program zárását értékelő hétfői budapesti konferencián.

Személyenként átlagosan 1,7 millió forintot használtak fel erre a célra, az összeg 36 százaléka jutott a foglalkoztatás támogatására, 27 százaléka a képzésre, 19 százaléka a menedzsment költségeket jelentette, 18 százalékából, beruházásokat, fejlesztéseket finanszíroztak.

A hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatására, munkaerő-piaci esélyeinek javítására átlagosan személyenként egy év alatt 1,8 millió forintot használt fel a program. A roma munkanélküliek hasonló célú segítésére 1,26 millió forint, a fogyatékos személyeknél 2,2 millió forint állt rendelkezésre.

További három PHARE finanszírozású program is indult, külön a fogyatékosok helyzetének javítására, illetve a munkaerő-piaci szerepvállalás elősegítésére. A négy programba összesen 3500 személyt kívánnak bevonni, átlagosan csaknem egyéves időtartamú képzésre, foglalkoztatásra. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!