2p

A Malév a tavalyi 2,3 millió menetrendszerinti utassal szemben az idén 2,6 millió főt vár és további 500 ezer charterutasra számít.

Ezt Krebsz Adrien, a légitársaság szóvivője közölte [ajanlo=65][igazitas=left/] hétfőn, amikor köszöntötték a menetrendszerinti járatok idei egymilliomodik utasát Ferihegyen. A Malév ezt az utasforgalmat egy hónappal korábban érte el, mint tavaly. A légitársaság szóvivője elmondta, hogy az első félévben 25 százalékos kapacitásnövekedés mellett a menetrendszerinti járatok utasforgalma 11 százalékkal emelkedett.

Kiugró növekedést ért el a Malév a londoni (41 százalék), a velencei (33,1 százalék) a helsinki (26 százalék) és a stockholmi (24,0 százalék) járatokon. A forgalom növekedése a múlt év végén bevezetett átlátható, egyszerű és kedvező árstruktúrának köszönhető - mondta a szóvivő.

A tavaly december 22-én indított internetes jegyértékesítésből eddig 362 millió forint bevétel származott, a magyarországi jegyeladások mintegy 15 százaléka. A Malév jegyár-bevételében a belföldi a kisebb hányad - tette hozzá a szóvivő.

Sikeres a charter üzletág is. A nyári hónapokban a Malév 850 charterjáratot indít 12 ország 30 üdülőhelyére. Az idén új célállomás Burgasz, Alicante, Szaloniki és Málta. Krebsz Adrien elmondta, hogy a kiutazó mellett jelentős a beutazó charterforgalom is. Hozzátette: a fapados légitársaságok megjelenése érezteti ugyan a hatását, de nem okozott nagymérvű átrendeződést a charterpiacon. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!