A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Balaton Fejlesztési Tanács által közösen kiírt három pályázatra szeptember 30-ig lehet jelentkezni. Az egészségturisztikai termékfejlesztésre, a meglévő fürdők vízminőségének a javítására, valamint a fövenyfürdők korszerűsítésére összesen 170 millió forintot, a kiemelt balatoni üdülőkörzet településein lévő műemlékek idegenforgalmi hasznosítását, a kulturális turizmus fejlesztését, valamint a műemlékek díszvilágítását összesen 115 millió forintot, a horgász-idegenforgalom fejlesztésére, csónakkikötők létesítésére és korszerűsítésére, valamint a balatoni kerékpáros körúthoz kapcsolódó befektetésekre 60 millió forintot támogatást különítettek el.
A vissza nem térítendő támogatást kínáló pályázatok a Balaton Fejlesztési Tanács és a minisztérium világhálós honlapján megtalálhatók és a pályázat benyújtásához szükséges adatlapokhoz is hozzá lehet jutni.
Kapcsolódó anyag:
Félmilliárdos támogatás a Balatonnak
345 millió fejlesztésekre
345 millió forint pályázati pénz áll rendelkezésre a balatoni térség fürdőinek fejlesztéséhez, a műemlékek felújításához, a horgász- és kerékpáros idegenforgalmat szolgáló létesítmények kialakításához.