2p

Veszélyeshulladék-tárolót adott át Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter Sajókazán, egyúttal elhelyezte egy hulladékkezelő és újrahasznosító létesítmény alapkövét is.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter veszélyeshulladék-tárolót adott át Sajókazán csütörtökön, ugyanakkor elhelyezte annak a létesítménynek az alapkövét, amely 104 észak-magyarországi település 250 ezer lakója számára biztosítja a hulladék elhelyezését, kezelését és újrahasznosítását. A miniszter szerint a megépítendő létesítmény a legszigorúbb európai uniós előírásoknak is megfelel, és hosszú időre megoldja a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás szemétlerakási, -kezelési problémáit. A veszélyeshulladék-lerakó hatékonyan kapcsolódik a már működő hasonló létesítményekhez, és segíti a környezetpolitikai célok megvalósítását.

A hathektáros területen induló beruházás összköltsége 3,4 milliárd forint, amelynek mintegy felét uniós források biztosítják. A másik részt az önkormányzatok, illetve a tárolót üzemeltető Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási (ÉHG) Rt., a Cirkont Rt. és az Új Depónia Környezetvédelmi Kft. állják.

A sajókazai Határvölgyben felépült és most átadott monodepónia három kazettája évente mintegy 53 ezer tonna ipari szilárd-, iszapszerű- valamint kommunális hulladékot fogad be, kapacitása több évtizedre biztosított, és tovább bővíthető. A szakminiszter megemlítette: Magyarországon csak itt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fogadta "nyitottan a lakosság" a veszélyes hulladékok elhelyezéséről szóló terveket, egyetlen település sem gördített akadályt a beruházás útjába. Ez nem föltétlenül a munkahelyteremtésnek, hanem a megfelelő tájékoztatásnak is köszönhető, hiszen az itt élők évtizedek óta tudják, mi veszi őket körül - utalt a környék vegyipari cégeire a miniszter. Az országban egyébként 2 600 olyan hulladéklerakó működik, amely nem felel meg az unió szabványainak.

A minisztérium jelenleg 12 olyan projektet indított el, amelynek megvalósulása 1 300 település szemétlerakási problémáját oldja meg, erre a célra összességében 7,4 milliárd forintot fordítunk - mondta Persányi Miklós. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Ezer illegális hulladéklerakót tártak fel tavaly
Az osztrák cégek rendbetennék a magyar környezetvédelmet
Új kezelőközpont létesül az elektronikai hulladék befogadására

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!