2p

Mintegy ötven pályázat nyert el támogatást a Nemzeti Technológiai Program második fordulójában, amelynek eredményét ma hirdette ki Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter.

Molnár Károly tájékoztatása szerint a kormány úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett 16 milliárd forint helyett 26 milliárd forintot oszt majd szét a nyertes pályázók között. Így szeretné ugyanis mérsékelni a hitelválság okozta negatív hatásokat: a cél, hogy ne szűnjenek meg kutatói munkahelyek, és sikerüljön kibekkelni az előttünk álló egy-két éves gazdasági recessziót.

A miniszter a Kormányszóvivői Tájékoztatón elmondta: a mostani nyertesek 53 százaléka a kkv-k, hat százaléka pedig a nagyvállalatok közül kerül ki. Emellett oktatási intézmények, ágazati  és nonprofit kutatóhelyek is részesülnek a támogatásból. Annak értéke projektenként 516 millió forintra rúg. A cégeknek egyébként összesen 8,2 milliárd forint erejéig kell önrészt vállalni a projektek finanszírozásában.

A Nemzeti Technológiai Program első köre júliusban zárult le, azzal együtt idén összesen 40 milliárd forinttal segíti a kormány a kutatás-fejlesztést; az újabb pályázati kör tavasszal kezdődik. Idén többek között élettudomány, versenyképes ipar, versenyképes agrárium és védelmi-biztonsági témakörökben lehetett pályázatokat benyújtani.  

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!