2p

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ), négy nagy áruházlánccal és két hazai hulladékkezelő vállalkozással közös kampányában 42 079 elhasznált, már nem működő háztartási készüléket és barkácsgépet adott le a lakosság - közölte az OHÜ.

A közlemény szerint megmozgatta a lakosságot a "Belső értékek - A megkopott külső értékes belsőt takar" kampány, amely az elektromos és elektronikai hulladékok (e+e hulladékok) nagyobb arányú hasznosítását, és a lakosság gyűjtési lehetőségekkel kapcsolatos ismereteinek bővítését tűzte ki célul.

Az akció fő üzenete az volt, hogy az emberek ne otthon tárolják, vagy a kukába dobják ezeket az esetenként veszélyes hulladéknak minősülő alkatrészeket is tartalmazó feleslegessé vált készülékeket, hanem vigyék vissza azokat a megfelelő gyűjtési pontokra, például az áruházakba, hogy később a szakszerű előkezelést követően újrahasznosíthassák a bennük lévő értékes és esetenként ritka anyagokat.

Az akció keretében az üzletekbe visszavitt e+e-hulladék összegyűjtéséről, valamint újrahasznosításra való előkészítéséről, a FE-GROUP INVEST Zrt. és az Inter-Metal Recycling Kft. gondoskodott.

Az akció keretében 2014. január 11. és február 9. között öt hétvégén összesen 88 helyszínen vették vissza a régi, megunt, működő vagy akár működésképtelen kis és nagy háztartási gépeket, szórakoztató elektronikai és számítástechnikai berendezéseket, valamint barkácsgépeket.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!