3p

1963. augusztus 28-án a mára csődbe ment Malév először repülhetett Európán kívülre. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

Miközben az új magyar légitársaság, a Sólyom egyelőre a szárnyait sem igazán próbálgatja, a több évtizedes múlttal bíró, mára csődbe ment Malév jeles dátumot ünnepelhetne. Ennek apropóján az mfor.hu most visszautazik az időben és feleleveníti, hogyan és mikor jutott el először Európán kívülre a Malév.

A háború után megalakult Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt.-nek (Maszovlet) és utódjának, a Malévnak 17 évet kellett várnia, míg elhagyhatta Európát. Az első járatok még belföldiek voltak, majd fokozatosan bővültek Európa szerte. 1956 azonban leállította a légi közlekedést.

Az 1956-os forradalom leverése után ugyanis a szovjetek minden repülést betiltottak. Így kezdődhetett elölről a légi közlekedés fejlődése. 1957 januárjában indult meg újra a forgalom a Budapest–Miskolc–Debrecen járattal. Ebben az évben Zalaegerszeg is bekapcsolódott a légi forgalomba, míg 1958-tól rövid ideig, Budapestről Siófokra is lehetett repülni.

Először az öreg kontinensen túl

1963. augusztus 28-án, 50 éve a Malév végül elhagyhatta Európát, és a két első úti célja Kairó és Athén volt - ugyanebben az évben a vállalat belföldi járatait viszont sorra megszüntette, mivel leselejtezték a Li-2-es gépeket. A Budapest-Athén-Kairó útvonalon közlekedő menetrend szerinti járat hetenként egyszer indult: Athénba, illetve Kairóba minden kedden, Kairóból, illetve Athénből szerdán érkezett Budapestre.

A Li-2-esek csak Európában szárnyaltak

A repülőgép egy négy légcsavaros, gázturbinás IL-18-as típusú, 89 személyes gép volt. A menetidő Budapest és Athén között 2 óra 20 perc, Athén és Kairó között 2 óra, a teljes Budapest-Kairó közötti pedig - beleértve az athéni tartózkodást - 5 óra 10 perc volt.

Kairót is megjárta: IL-18

Az első Malév gép, amely átrepülte az Egyenlítőt, egy Il-18-as volt 1966. február 11-én, egy kormánydelegáció utazása során. 1979 végére a Ferihegyi repülőtér és a Malév utasforgalma is elérte az egymillió főt.

Nem fájt neki, ha hosszú az út: IL-18

A legpontosabbak egyike

Az AEA 2007-es felmérése szerint a Malév Európában a harmadik legpontosabb légitársaság volt 84,8 százalékkal. (Az eredmények szerint az első helyezett a cseh CSA, a második pedig a belga Brussels Airlines.)

A vállalat a 2011-es nyári menetrendi időszakban 32 ország 52 városába, code-share partnereivel együtt pedig 37 ország 83 városába közlekedtetett menetrend szerinti járatokat.

2012. február 3-án reggel hatkor azonban a Malév hivatalosan felfüggesztette a repülési tevékenységét, amivel bezárult a magyar repüléstörténet legfontosabb időszaka. A Budapest-Miskolc járattól indulva a Malév a világ számos pontjára eljutott, közel 3 millió utast szállítva évente 23 ezer járatpáron.


(forrásanyagok: wikipedia)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!