1p

Dolgozóik képzéséhez 586 millió forint támogatást nyert el 73 pályázó, a saját erővel együtt ez mintegy 900 millió forint értékű képzési program indítását segíti elő - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.

Dolgozóik képzéséhez 586 millió forint támogatást nyert el 73 pályázó, a saját erővel együtt ez mintegy 900 millió forint értékű képzési program indítását segíti elő - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

[ajanlo=47][igazitas=left/]Az Európai Unió és Magyarország által finanszírozott Humánerőforrás-Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében hirdették meg a 2004-2006 között 5,2 milliárd forint keretösszegből gazdálkodó, a munkavállalók és a cégek versenyképességét egyaránt javító képzési támogatás első fordulóját.

A HEFOP egészére 191 milliárd forint áll rendelkezésre, s eddig 18 pályázatot írtak ki, s ezekre 750 pályázat érkezett - mondta a miniszter. A képzési támogatásra több mint száz pályázatot adtak be. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Ötven felett ingyenes lesz a második szakma tanulása
Tízmilliárdokat szánnak felnőttképzésre

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!