Mindössze 80 millió forintot utaltak eddig át a jogosult cégeknek abból a 100 milliárdos keretből, amely 2013-ig áll rendelkezésre a cégek és intézmények energiatakarékossági beruházásainak támogatására - tudta meg a lap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ). Ám a pénz odaítéléséről döntő szakemberek ezt nem tartják elkeserítőnek, netán tervezési hibának, így ennek felelőse sincs.
A szakemberek úgy vélik, a rendszer - hivatalos nevén Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) - igazán csak tavaly indult be. Így az első év tapasztalatait hasznosítva most új pályázatokat írnak ki.
MTI/Menedzsment Fórum