1p

A francia Renault és partnere, a japán Nissan együttes autóeladásai 4,2 százalékkal növekedtek tavaly.

A két vállalat globális autópiaci részesedése ezzel 9,3 százalékra nőtt, ezen belül a Renault kocsik aránya 4,1, a Nissané 5,2 százalékos lett. A társaságok pénteki nyilatkozatukban méltatják, hogy kereskedelmi együttműködésük, szövetségük kedvezett az eladások bővülésének.

Az adatokból kiderül, hogy a terjeszkedés kizárólag a Nissan jóvoltából sikerült, Japán harmadik legnagyobb autóipari vállalata 2003-ban ugyanis 8,5 százalékkal 2,968 millióra növelte értékesítését.

A kilencvenes évek végén pénzügyi összeomlás előtt álló japán vállalat tehát látványos fordulatot vitt végbe Carlos Ghosn vezérigazgató irányításával. Ghosn-t várhatóan 2005-ben kinevezik a Nissan és a Renault vezérigazgatójává is.

Ezalatt a Renault, amely a Dacia és a Samsung márkanevű autókat is értékesíti, tavaly 0,7 százalékkal kevesebb, 2,389 millió autót adott el.
A francia vállalat 44,4 százalékban tulajdonosa a Nissannak, amelynek viszont 15 százalékos tulajdoni része van az európai autóipari konszernben. (MTI hír nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!