3p

A gyémánt szerszámokat és gyémánt termelő eszközöket gyártó Ernst Winter & Sohn vállalatnál 1972-ben, az alapítás 125. évfordulóján nyilvánították a környezetvédelmet hivatalosan vállalati céllá. Ez a koncepció azóta hagyománnyá vált a cégnél, a közös tulajdonosok, Ernst Michael Winter és Dr. Georg Winter folyamatos támogatását élvezve. Az évek folyamán a szervezet kialakította a környezettudatos vállalatirányítás átfogó modelljét, amit Winter modellnek is neveznek. Ez a tevékenység minden részletére kiterjed, a gyakornokok képzésétől a járművek kiválasztásáig. A könyvben lévő ellenőrző listák anyagának jelentős része a Winter & Sohn tapasztalatain alapul.

Vállalatok közötti nemzetközi együttműködés


Környezetvédelmi munka szakmai szervezetekben

A Winter & Sohn középvállalatnak számít, ezért lehetőségei korlátozottak azon vállalati egyesületek céljainak és tevékenységének befolyásolása terén, amelyekbe belép. A cég az egyesületek környezetvédelmi bizottságainak tagjaként mégis sok esetben rá tudta venni az egyesületeket vagy kereskedelmi kamarákat, hogy képviseljék tagjaikat és legyenek a környezettudatos viselkedés szabályainak őrei.

A kapcsolatok felhasználása a helyi lakosság kezdeményezéseinek támogatására

A helyi lakosság egy csoportja a légszennyezést akarta csökkenteni Hamburgban. A Winter & Sohn nemzetközi felmérést végzett, hogy megtalálja a legmodernebb füstgáztisztító technológiát a gázok eltávolítására az erőművek kéményeiből. Az eredeti terv szerint egy olyan kéntelenítő berendezéssel szerelték volna fel az újonnan épített széntüzelésű erőművet, amely már elavultnak bizonyult, ezért nem állították üzembe.
Részben ezen felmérésnek köszönhetően a helyi hatóságok ide vonatkozó szabályokat léptettek életbe. Ez persze hatást gyakorolt a kérdés országos szabályozására is.

Az iparvállalat és a helyi lakosság csoportja közötti együttműködés megmutatta, hogy:

  • nincs közöttük szükségszerűen alapvető ellentét környezeti kérdésekben

    • az együttműködés kölcsönös előnyökkel jár, mivel a cég lakossági kapcsolatokat szerzett, a lakossági csoport pedig szakértői segítséget kapott.

  • A vállalat így egyfajta "szervezeti állampolgárrá" vált, kiemelkedve a névtelenségből a szomszédok és a nyilvánosság előtt.

    Környezeti információ és találmány börze

    A vállalat környezettudatos intézkedései kapcsán számos olyan feltalálóval került kapcsolatba, akik a környezet megóvásához kívántak hozzájárulni. Ez világított rá a feltalálók nehézségeire új termékeik és szolgáltatásaik hasznosítása terén.

    A Winter & Sohn támogatásával valósult meg a "környezetvédelmi találmány börze", ahol az újítók bemutathatták és megvitathatták elgondolásaikat az ipar, a sajtó, a kereskedelmi kamarák és a hatóságok képviselőivel.
    A program másik célja az innováció felgyorsítása volt. Az újítás fő akadályai a szerzett tapasztalatok szerint:

    • a meglévő cégek védik a piacot

      • a szabványok, biztonsági és adminisztratív előírások nem tartanak lépést a műszaki fejlődéssel, ezért korlátozólag hatnak.

    • A találmány börze kedvező fogadtatásra talált és felkeltette az Európai Közösségek környezeti szakembereinek érdeklődését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!