2p

A lakáshitelezés módosításáról szóló kormányrendelet júniusi hatálybalépését követően a megváltozott szabályok betartása komoly problémát jelent a pénzintézeteknek.

Porcsalmy Imre, a bankinformatikai rendszerekkel foglalkozó VemSoft Kft. vezetője arra az MTI-nek elmondta, hogy az új szabályozás szerint egy család csak egy államilag támogatott hitelt kaphat, és ennek vizsgálatát a rendelet a bankok feladataként írja elő. - A pénzintézetek azonban csak a saját ügyfeleiket tudják ellenőrizni, más bank nyilvántartásába nem láthatnak bele - tette hozzá.

A Bankszövetség által már korábban szorgalmazott, úgynevezett "pozitív lista" megoldhatná a problémát. Az elképzelések szerint ebben a központi adatbázisban mindenki szerepelne, aki kölcsönhöz jutott, illetve hitelkérelmét éppen elbírálják. Porcsalmy Imre sürgette annak tisztázását, hogy milyen adatvédelmi elvek alapján lehet létrehozni egy ilyen állományt.

Az ellenőrző rendszer kialakítása több hónapot vehet igénybe,a törvénymódosítás pedig pár nap múlva életbe lép - figyelmeztetett. A "pozitív lista" bevezetésével a szakember szerint az ügyfelek is jól járnak. A központi adatállományból ugyanis nemcsak az derül ki, hogy van-e az ügyfélnek hitelszerződése, hanem az is, hogy azt rendszeresen törleszt-e. A nemfizetők kiszűrése azért jelent megtakarítást, mert az általuk okozott kárt a bankok beépítik kamataikba, és a várható veszteségeket mindig a becsületes ügyfelek fizetik meg.

Ezzel a módszerrel a bankok számára csökken a kockázat és olcsóbb lehet a hitel is - állította Porcsalmy Imre. A lista bevezetésével ráadásul a hitelbírálat időigénye is lecsökkenhet, mert egyetlen adatbázisból kinyerhető az ügyfélre vonatkozó összes szükséges információ - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!