A Világgazdaság beszámolója szerint nonprofit pályázóktól a pályázat [ajanlo=73][igazitas=left/] típusától függően 0, 2,5, 5 vagy 10 százalékos saját erőt követelnek meg az uniós pályázatok. Wagner Péter, az ICT Európa Kft. pályázati osztályvezetője szerint sok esetben ennek az előteremtése is gondot okoz, mivel kevés önkormányzatnak van elkülönített pályázati alapja. A vállalkozásoknál ezzel szemben általában 50 százalék körül mozog a szükséges önrész mértéke - mutat rá Wagner Péter.
Fábián Kinga, az EU Pályázati Központ pályázati koordinátora szerint a pályázó vállalkozók nagyjából felének a teljes saját erő a számláján van. A szakemberek szerint a cégeknek általában nem okoz gondot a saját erő előteremtése. A számlapénz meglétét csak a benyújtás, illetve a szerződés megkötésének pillanatában kell igazolni, egyébként nem kell lekötni - mondja Wagner Péter. Szerinte egy vállalkozás eleve nem vághat bele megfelelő likviditás nélkül a projektbe, hiszen a támogatást utólag folyósítják, a beruházást tehát gyakorlatilag teljesen saját erőből kell megvalósítani - írja a Világgazdaság.
A cégeknek nem gond az önerő
Az EU-pályázatokhoz szükséges saját erőre vonatkozó szabályok erősen eltérnek az önkormányzatok, illetve a vállalati szektor esetében. Saját források nélkül azonban a szervezetek nem pályázhatnak, így ennek előteremtése kulcskérdés a tervezett projekt szempontjából is.