Megerősítették az idei évre januárban adott előrejelzést, amely szerint a bevételek jelentős, további esésére lehet számítani a hirdetések piacán. Az America Online internetszolgáltató 35-45 százalékos hirdetésibevétel-csökkenését - a tavalyi 1,3 milliárd dollárról - azonban nagyrészt ellensúlyozza az előfizetői piac várhatóan pozitív eredménye. Ennek alapján a világ elsőszámú internetszolgáltatója az idén változatlan bevételre számíthat. Az egész csoport bevételének idei növekedését mintegy 5 százalékosra becsülték szerdán a vállalatnál a tavalyi 41 milliárd dollárhoz képest, a pénzforgalmi többletben pedig alacsony, legföljebb közepes egyszámjegyű százalékos növekedést várnak a tavalyi egész évi 8,7 milliárd dollárhoz képest.
Az AOL Time Warner tiszta nyeresége 396 millió dollár volt az első negyedévben, részvényenként 9 cent, a tavalyi első negyedévi 54,24 milliárd dolláros, részvényenként 12,25 dolláros veszteség helyett. Az elemzők 4 centet vártak. A tavalyi első negyedévi veszteség rekord volt az amerikai gazdaság történetében. Az idei első negyedévi eredményt is gyengítette az America Online miatt szükségessé vált vagyonleírás.
A bevétel 9,998 milliárd dollárra nőtt a tavalyi első negyedévi 9,407 milliárdról. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) 14 százalékkal 2 milliárd dollárra emelkedett. Az America Online bevétele 2,2 milliárd dollárra csökkent a tavalyi első negyedévi 2,29 milliárdról. Az első negyedév végén a csoport adóssága 26,3 milliárd dollár volt, ezt részesedések értékesítéséből és szabad forgóeszközből akarják csökkenteni az idén.
A filmbiznisz segített az AOL-nak
A világ legnagyobb médiacsoportja, az amerikai AOL Time Warner szerdán jelentette, hogy az első negyedévben újra nyereséges volt a tavalyi rekordveszteség után. A mozifilm és a kábeltévé üzletág segítette nyereséghez a céget, miközben a zenekiadás és az America Online internetszolgáltató továbbra is csak vitte a pénzt.