3p

Magyarországon legalább egy tűzpárbajra lett volna szükség ahhoz, hogy a rendőrség a romániaihoz hasonló gyorsasággal és határozottsággal lépjen fel egy folyamatban lévő csődbűntett gyanúja esetén – fogalmaz Csatlós Csilla, a követeléskezeléssel foglalkozó Direktinfo Kft. ügyvezetője. Nálunk a hasonló ügyekben tett feljelentések egy részét megalapozatlanság, vagy adathiány miatt visszautasítják, de ha megkezdődik is a nyomozás, csak az igazságügyi könyvszakértői vizsgálat eredményére hónapokat kell várni. Ez az idő bőven elég az adósnak a vagyon eltűntetésére.

Hazánkban ismeretlen gyorsasággal és határozottsággal lépett fel a román rendőrség két hete egy csődbűntettel gyanúsított, magyar származású szlovák vállalkozó ügyében. Már a bejelentés után fél órával kommandósok csaptak le rá és kattintották a bilincset csuklójára. Azt, hogy az eljárás nem volt jogsértő, bizonyítja az ügyvéd védekezési taktikája is, aki az ügyfele ártatlanságára, valamint jóhiszeműségére, és nem hatósági túlkapásra hivatkozva kéri az előzetes letartóztatás megszüntetését.

Csatlós Csilla szerint a követelési ügyekben, ahol folyamatosan fennáll a vagyon kimentésének veszélye, a romániaival ellentétben rendkívül nehézkes magyar gyakorlat szinte ösztönzi az adóst a trükközésre. Már maga a feljelentés sem egy egyszerű dolog azokban az esetekben, amikor a hitelező törvénysértő vagyonmentést észlel. Nagyon gyakran azért nem jut el a nyomozásig az ügy, mert adat, vagy megalapozottság hiányára hivatkozva a rendőrség egyszerűen megtagadja az eljárás lefolytatását. Ma már ott tartunk, hogy az ilyen jellegű gazdasági bűncselekmény hivatalos bejelentésébe egy nagyon jó ügyvéd nélkül nem is érdemes belevágni.

A nyomozás elindítása azonban még korántsem hozza el a hitelező nyugalmát, jelenti az adósság fedezetének biztonságba kerülését. Sőt, általában ezen a ponton szokott felpörögni a vagyon eltüntetése, hiszen az adós ekkor már tudja, erre csak korlátozott idő áll rendelkezésére. Persze kapkodnia azért nem kell. Az a néhány hónap, sok esetben akár egy év, amíg lezajlik a szükséges könyvszakértői vizsgálat, bőven elegendő ahhoz, hogy a céget az utolsó szögig kiürítsék. Polgári eljárásban lehet ugyan vagyonfelügyelő kinevezését kérni, de ez 200-400 ezer forintos költséget jelentene a hitelezőnek, és ez legtöbbjük számára még akkor is megfizethetetlen, ha így biztonságban tudhatnák a vagyonelemeket.

A legalább egyéves rendőrségi nyomozás alatt gyakorlatilag minden vagyont ki tudnak menteni a tulajdonosok. Ha egyáltalán vádat emelnek az ügyben, a bíróság elé már egy vagyontalan, tönkrement vállalkozó áll, akit ha egy-két éven belül el is marasztalnak, a beszállítón ez már keveset segít. A vagyont eltüntető szerződések megtámadhatók ugyan, de ez a hitelezőnek újabb évekbe és újabb költségekbe kerül.

A hatósági eljárások élethez igazítása és felgyorsítása, a hazai üzleti környezet megtisztítása nem tűr halasztást. Addig is, amíg ez megtörténik, a károsultaknak fokozott figyelemmel kell kísérniük adósaik életvitelét. A feltűnő költekezést, a külföldi ingó- és ingatlanvásárlást azonnal jelezni kell a nyomozóhatóság felé, ezzel is segítve az igazság felderítését, a hitel fedezetének későbbi felkutatását – ad átmeneti jó tanácsot a Direktinfo vezetője.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!