A miniszter jelezte: a tervekben az önkormányzatoknak arra kell választ adniuk, hogy az európai uniós követelményeknek megfelelően a településen keletkezett hulladékok kezelését hogyan kívánják megoldani. "A hulladékok szelektív gyűjtését, újrahasznosítását, végső esetben pedig szervezett lerakását 2009-ig az egész országban meg kell oldani" - idézte Persányi Miklóst az MTI.
Rámutatott, hogy a kormány a múlt héten előterjesztést hagyott jóvá a tervek tartalmi követelményeiről. A tervek elkészítéséhez mintául szolgálhatnak a jelenleg miniszteri jóváhagyásra váró regionális hulladékgazdálkodási tervek is. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a regionális tervek kidolgozását a tavaly év végén elfogadott Országos Hulladékgazdálkodási Terv írta elő a környezetvédelmi felügyelőségek számára. Ezekben a dokumentumban a regionális hulladékgazdálkodási célkitűzésekhez illeszkedően meghatározott cselekvési program szerepel.
Persányi Miklós kitért arra, hogy a mintegy 680 millió euró összberuházási igényű hulladékgazdálkodási projektekhez az EU 2009-ig jelentős forrásokat biztosít, amelyeknek felhasználásáért az önkormányzatok felelősek. A kiosztott sajtóanyag szerint 2004-2006-ig évente 116 millió euró, 2007-2009-ig pedig évi mintegy 190 milliárd euró áll rendelkezésre, ami csaknem ötszöröse az eddig évente hozzáférhető uniós támogatásnak.
A hulladékgazdálkodás még mindig probléma
Települési hulladékgazdálkodási tervet kell készítenie legkésőbb jövő év májusig minden helyi önkormányzatnak - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.