1p

A kisvállalatok alkalmazásában álló dolgozók képesek áldozatokat hozni a cég sikeréért, ezzel szemben a multiknál korántsem ilyen pozitív a hozzáállás - írja a HR Magazine.

Az Orange támogatásában készült kutatás szerint a tíznél alacsonyabb létszámú vállalatok 66%-ának dolgozói hajlandóak csökkentett óraszámban dolgozni, de akár fizetés nélkül túlóráznak, vagy lerövidítik a szabadságukat, illetve beérik kevesebb fizetéssel is, ha ezzel kisegítik a céget a válságból.

Ám az 1000-nél magasabb létszámú munkaerőt foglalkoztatóknál ez az arány mindössze 38%.

Az Orange munkatársa, Mike Faulkner szerint: "A kutatás ékes bizonyítéka annak, hogy a kis létszámú szervezeteknél dolgozók hajlamosabbak bizonyos áldozatokra azért, hogy a cég mihamarabb túltegye magát a gazdasági helyzet kihívásain. Ez azért lehet, mert elkötelezettebbek és talán egy kicsivel hasznosabbnak, értékesebbnek érzik magukat a multiknál dolgozó társaiknál."

Emellett a büszkeség lehet még a különbség kulcsa. Az a csapat, amelyik büszke arra, amit csinál, jobban teljesít; a jelenlegi gazdasági helyzetben pedig az üzleti teljesítmény jelent csak igazán versenyelőnyt.

Média Age - HR Press

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!