1p

Az OECD tegnap napvilágot látott jelentésére reagált a pénzügyminisztérium. A tárca illetékesei a nemzetközi szervezettel ellentétben nem aggódik az államháztartási hiány miatt.

Az OECD tegnap napvilágot látott jelentésére reagált a pénzügyminisztérium. A tárca illetékesei a nemzetközi szervezettel ellentétben nem aggódik az államháztartási hiány miatt.

A tárca szóvivője Máté Dániel ugyanakkor azt elismerte, hogy a nemzetközi szervezet előrejelzésének megfelelően a vártnál alacsonyabb lesz a GDP-növekedés. Mint kifejtette: a kormány és a Pénzügyminisztérium szerint, ebben az évben a bruttó hazai termék 4 és fél százaléka lesz az államháztartási hiány. Mint mondta, az első négy hónap deficit adatai belül maradtak a tárca hónapokra lebontott tervének értékein. A bruttó hazai termék növekedését a legutóbbi adatok szerint továbbra is a bérek és a fogyasztás, illetve az állam által támogatott területek beruházásainak növekedése ösztönzi, mondta Máté Dániel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!