2p

A közvélekedés szerint a főleg irodában folyó munkának nincs semmi köze a környezetvédelemhez. Azonban nem árt tudni, hogy az összes energia- és anyagfelhasználás 40 százaléka az irodák működéséből származik.

A környezetbarát irodai működés bevezetésének célja, hogy a lehető leghatékonyabb erőforrás-felhasználással és hulladékcsökkentéssel minimalizáljuk irodai tevékenységünk negatív környezeti hatásait. A csökkentett fogyasztás és kevesebb hulladék anyagi megtakarítást is eredményez, így az iroda zöldítésére szánt kezdeti befektetések rövid vagy hosszú távon, de majdnem minden esetben megtérülnek!

Az iroda környezeti hatásainak mértékéről érdemes példaként megemlíteni, hogy egy számítógépből és monitorból álló munkahelyállomást, ha bekapcsolva hagyunk éjszakára, az évente 1 tonna szén-dioxid kibocsátásért felelős (összehasonlításképpen: Magyarország szén-dioxid kibocsátása 1999-ben 60 millió tonna volt).

Az irodákban folyó munka okozta környezeti terhelés csökkentése és az irodában dolgozók egészségének védelme érdekében a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET-INEM Hungária) elindította Zöld Iroda Hét elnevezésű programját.

Napjainkban a felnőtt lakosság jelentős hányada napjait irodában tölti, és a gazdaság által felhasznált anyag- és energiafogyasztás 40 százaléka is az irodai működéshez köthető. Az uniós támogatás segítségével megvalósuló projekt keretében május 24-én oktatónap, az Európai Unió Zöld Hetével (június 1-4.) egyidejűleg pedig országos Zöld Iroda Hét kerül megrendezésre. Így a júniusi Zöld Iroda Héten konkrét lépeseket tehet mindenki a saját irodájában. A legjobban teljesítő szervezet az értékes nyereményeken kívül megkapja a "2004 Zöld Irodája" címet is.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyag
A cégek is tehetnek a szelektív hulladékgyűjtésért

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!