2p

A vállalkozók részéről hatalmas érdeklődés mutatkozik az Európai Unió által Magyarország számára biztosított pályázati támogatások iránt. Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke hangsúlyozza: a rendelkezésre álló forrásokért - megfelelő ötletekkel - a nagyobbak mellett a legkisebb cégek is sikerrel pályázhatnak.

Mint azt a vezető a Világgazdaságnak elmondta, a kkv-szektor számára a gazdasági tárca által működtetett gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) a legfontosabb. Ebben olyan ablakok is találhatók, amelyek kifejezetten a kis- és középvállalkozások beruházásaihoz kötődnek. Külön preferenciát élvez a közös beruházások megvalósítása, a kis- és középvállalkozások együttműködése, valamint nagyon sok olyan fejlesztési lehetőség, ami a műszaki technológiai háttér megújulását, a hatékony menedzsment kialakítását, a cég versenyképesebbé válását szolgálja.

Nincs meghatározva minimális cégméret, hiszen a kis- és középvállalkozásoknál is felülről határoljuk be az egyes kategóriákat. Ugyanis minden nemzetgazdaságnak elemi érdeke a helyhez kötött termelőegységek fejlesztése. A kis- és középvállalkozások fejlesztési stratégiáját az uniós tagországokban is azért helyezik előtérbe, hogy a nemzetközi cégekkel szemben támogassák a hazai iparágak, cégek fejlődését. Ez utóbbiak ugyanis amellett, hogy jelentős szerepet vállalnak a foglalkoztatásban, a multik leányvállalataival ellentétben kevésbé mobilak, egyik napról a másikra nem költöznek át egy másik országba. Ami pedig a méretet illeti: minél kisebb egy társaság, annál nehezebben tud például információhoz jutni, marketingtevékenységet folytatni, kooperációkban részt venni. Ezért is indokolt az ilyen vállalkozások kiemelt támogatása - mondta Szaló Péter a Világgazdaságnak.

Az idén még négy pályázatra lehet jelentkezni a kis- és középvállalkozások együttműködésének szervezésére, a menedzsment korszerűsítésére, tanácsadás igénybevételére és közös beruházások megvalósítására, de jövőre újra megnyílik a kisvállalkozások műszaki fejlesztési támogatása. Ezekre az ez évi döntésektől függően 6-8 milliárd áll majd rendelkezésre - írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!